Elmondta: a májusi átlagos csapadékmennyiség 62 milliméter. Békéscsabán mindössze egy óra leforgása alatt esett több mint 50 milliméternyi eső, a fővárosban, Pestszentimrén pedig 80 milliméternyi esett egy nap alatt. A legnagyobb csapadékmennyiséget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dédestapolcsányban mérték, ott 141,2 milliméternyi eső esett le szerdán.
Tóth Tamás kitért arra is, hogy Debrecenben tornádó volt, amely rövid időre talajt is ért. A meteorológus elmondta, a következő napokban is többfelé folytatódik az esős időjárás. Felhőszakadás során helyenként továbbra is lehullhat jelentős mennyiségű csapadék, de területi átlagban már nem várható annyi eső.
Esőből is: ami sok, az sok(k)
Ez már teljesen egyértelmű: veszélyben a nyugdíjak – a magyar idősek megélhetése is kérdéses lehet Már most történelmi változás zajlik a világban: a 65 év felettiek aránya meghaladta a legfiatalabb gyermekekét.
Veszélybe került a hazai fogászati ellátás rendkívüli intézkedéseket jelentett be a kormány Egyre nehezebb fenntartani a közfinanszírozott fogorvosi praxisokat, ezért átfogó intézkedéscsomagot készít elő a kormány. Emelik a fiatal fogorvosok bértámogatását, rendezik az iskolafogászok helyzetét.
Döntő fordulat jöhet az ukrajnai háborúban: Zelenszkij így fogadta Trump vejét Kijevben – videó Fordulatot hozhatnak az ukrán-orosz háború lezárásáról kezdődött kijevi tárgyalások. Ukrajna készen áll az érdemi egyeztetésre, de biztonsági garanciákat és méltó békét követel.
Hollywood a csőd szélére sodródott, meglepő helyről kaphat segítséget: Trump az adófizetők pénzéből mentené meg a filmipar Mekkáját Donald Trump állami pénzzel csábítaná vissza a filmipart Amerikába, miután a produkciók jelentős része más államokba és országokba költözött.
Vitézy elintézte, Forsthoffer bejelentette: lekerült a védőkéz a vitatott balatoni beruházásról – további terveket is megakadályozhatnak Vitézy Dávid intézkedése nyomán megszűnik a vitatott beruházás kiemelt státusza – jelentette be Forsthoffer Ágnes. Balaton térségében más, vitákat kiváltó fejlesztések felülvizsgálatán is dolgoznak.
Infantino nem hátrál: hiába fordult ellene több futballnagyhatalom, újraindul a FIFA-elnöki posztért Az elnök indulni fog a 2027-es választáson, miközben több jelentős szervezet már nyíltan szembefordult vele.