Segítenek a piaci versenyben a földrajzi árujelzők

A földrajzi árujelzőkkel fokozható a minőségi agrártermékek versenyképessége, amelyek a hazai piacok mellett a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Földrajzi Árujelzők Díjátadó Gála megnyitóján.

A földrajzi árujelzők biztosítják a magyar mezőgazdasági termékek, élelmiszerek, borászati termékek és szeszes italok elnevezéseinek védelmét az Európai Unió valamennyi tagállamában, illetve világszerte a nemzetközi megállapodások révén – hangsúlyozta Farkas Sándor, aki szerint földrajzi árujelzőink kulturális örökségünk részét képezik. Motivációnk, hogy általuk olyan egyedi, mások által nem reprodukálható eszközt biztosítsunk a termelők számára, amellyel az éles piaci versenyben hitelesen meg tudják különböztetni termékeiket. Szándékunk a földrajzi árujelzők rendszerét tovább erősíteni és aktívan segíteni a termelői közösségek értékteremtő munkáját.

A miniszterhelyettes sikeresnek nevezte az Agrárminisztérium programját, mára összesen 77 termék viselheti ezt az elismerést, és további nyolc oltalma iránt már benyújtották a kérelmet az Európai Unióhoz.

A földrajzi árujelzők mellett a hagyományos és tájjellegű termékek is kulturális örökségünk részét képezik.

Annak érdekében, hogy ez az értékes örökség és az ahhoz kapcsolódó tudás ne vesszen el, a termelői közösségek kitartó és lelkes munkájára van szükség. Kimagasló tevékenységük elismerése és példaképül állítása céljából ezért 2016-ban az agrártárca megalapította a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” miniszteri díjat, amelynek elnyerésére évenként lehet pályázni.

Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár előadásában kiemelte, hogy a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban is előtérbe került a földrajzi árujelzők oltalma.

A földrajzi árujelzőknek olyan hozzáadott értéket növelő hatásuk van, amelyek lehetővé teszik a termelők és az értéklánc egyéb szereplői számára versenyképességük növelését.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormányzat által teremtett kedvező jogi és támogatási környezet gazdasági lehetőséget nyújt a földrajzi árujelzős termékek előállítói számára, ezek kiaknázása azonban a termelői csoportosulások kezében van.

Vass László Ádám, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának osztályvezetője a földrajzi árujelzők nemzetközi oltalmi lehetőségeiről beszélt. Kiemelte, hogy a Lisszaboni Megállapodás genfi szövege az eredetmegjelöléseken túl a földrajzi jelzésekre is kiterjeszti a nemzetközi oltalomszerzés lehetőségét. Az ehhez való csatlakozással pedig lehetővé válik az uniós oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkre a nemzetközi oltalom megszerzése.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink