A program célja a termékfejlesztések előmozdítása, a higiéniai ismeretek bővítése, valamint az előállítók elméleti és gyakorlati tudásnövelése. Az eddigi tapasztalatok, a jelentkezők előképzettsége és a téma összetettsége alapján két csoportba sorolva indult az 1-1 napos program, kezdő és haladó szinten. Részben kamarai és résztvevői költségvállalás mellett összesen 23 lelkes és aktív résztvevőt köszönthettünk a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Hűtő- és Állatitermék Technológiai Tanszékén.
A gyakorlati nap keretében a megjelentek mélyebb ismereteket szerezhettek az alapvető higiéniáról, az élelmiszer-biztonságról, az alapanyagokról és a gyártási technológia lépéseiről, továbbá részletesen megismerkedhettek a vörösáruk készítésének alapjaival, valamint különböző összetételű virslik gyártásával. Az előadók rávilágítottak az élelmiszer-biztonság, a minőségellenőrzés, a jelölés fontosságára, valamint ismertették a vonatkozó jogszabályi előírásokat.
A gyakorlati rész során négyféle virslit készíthettek a résztvevők. A termékek készítése során különböző összetevők kerültek felhasználásra, így eltérő állagot, minőséget, vagy ízt lehetett tapasztalni a végeredményben. Mindemellett a nemrég érvénybe lépett érzékszervi minősítési szabvány alapján számos kereskedelemben kapható vörösárut bíráltak el. A vörösáru-gyártás témakörében rendezett gyakorlati nap szakmai beszélgetéssel, az oklevelek átadásával és értékeléssel zárult. A résztvevők visszajelzései alapján igény mutatkozik a gyakorlati nap folytatására más termékkörökkel kiegészítve a kamara szervezésében.
Minden volt, amit a vörösáru gyártásáról tudni kell


A NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk együtt!” programsorozata keretében 2018. október 17-18. között a vörösáru-gyártásban mélyedtek el a kamarai tagok.
Ukrajna szinte minden területét bombázták az oroszok
Az ország számos régiójából érkezett orosz bombázásról szóló jelentés.
Megtépázták a piaci hullámok, de ez a befektetés minden pénzt megért az európaiaknak
Az európai ETF-ekbe minden korábbinál több megtakarítás, 300-350 milliárd euró érkezhet idén.
Kína a németekkel és az EU-val szövetkezne a szabadkereskedelem érdekében
Telefonon beszélt egymással Hszi Csin-ping kínai elnök és Friedrich Merz német kancellár.
Európai beruházások: óvatosak a vállalatok, de ezekre a területekre nem sajnálják a pénzt
Sok vállalat módosította kockázati keretrendszerét.
Brüsszel szoknyája mögé bújva akadályozná meg az Északi Áramlat újraindítását Merz
A német kancellár az orosz gázszállítások újraindításáról szóló vitát a vezeték tulajdonosának uniós szankcionálásával vágná el.
Elindult a történelmi fogolycsere: Zelenszkij több száz katona kiszabadítását jelentette be
Megkezdődött az ezer-ezer fős csereprogram végrehajtása.