„Idén 950 ezer hektárról 4,8 millió tonna búzát takarítottunk be Magyarországon, ami hektáronként 5,1 tonnás termésátlagot jelent. Ez mindössze 50 kg-mal volt több, mint majdnem 3 évtizeddel ezelőtt, 1990-ben. Öt év átlagát vizsgálva sem sokkal kedvezőbb a kép: az elmúlt 5 év (2013-2018) termésátlaga 5,2 tonna/hektár volt, ez alig több mint 15 százalékkal haladta meg az 1990-1995 közötti 4,4 tonna/hektárt. Mindeközben napjainkban Nyugat-Európában nem ritkák a 8-10 tonna/hektáros búza termésátlagok, Oroszország pedig úgy vált a világ első számú búzaexportőrévé, hogy a termésátlagok nem érik el a 3 tonnát hektáronként. Ahhoz, hogy felvegyük a versenyt, növelni kell búzatermesztésünk hatékonyságát” – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a köztestület Vas megyei szervezete által szervezett IV. Vas megyei búzatermelési verseny ünnepélyes eredményhirdetésén, Vasszécsenyben.
A NAK elnöke szerint ehhez elsősorban a termésbiztonság javítása, a fajtaválasztás, a modernizáció, illetve az önkéntes gazdálkodói együttműködés terén kell előrelépni. „A májusban üzembe állított, Európában egyedülálló országos jégkármérséklő rendszer nagyban növelte a termésbiztonságot, azonban az öntözésfejlesztés tekintetében még nagy munka vár ránk. A jelenlegi, mintegy 80 ezer hektáros öntözött területet 20 éven belül legalább egymillió hektárra kell emelni. Ez azonban csak fenntartható módon, lehetőség szerint a felszíni vizek használatával történhet meg, a természet megóvása a gazdáknak is érdekük. Ott, ahol felszíni víz nem áll rendelkezésre, felszín alatti vízzel kell megoldani az öntözést” – mondta Győrffy Balázs. Ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy kamarai kezdeményezésre megszületett az a jogszabály-módosító javaslat, amely két évvel, 2020 végéig meghosszabbítaná az illegális kutak bejelentésére vonatkozó moratóriumot. Emellett a NAK azon is dolgozik, hogy az illegális kutak fennmaradási engedélyezése minél egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban megtörténhessen.
A NAK a fajtaválasztás terén is igyekszik a gazdálkodók segítségére lenni. A köztestület idén csatlakozott a posztregisztrációs fajtakísérletekhez. Kukorica esetében télen, őszi búzából jövő nyáron készül el az ajánlati fajtalista – mondta Győrffy Balázs. A modernizációt illetően a NAK elnöke hangsúlyozta: „a precíziós gazdálkodás megjelenésével robbanásszerű technológiai fejlődésnek lehetünk szemtanúi, megélői. A köztestület feladata az, hogy az innovatív technológiákat bemutassa és elérhetővé tegye a gazdálkodóknak. Ehhez viszont az is kell, hogy a gazdák befogadók legyenek a modern kor technológiái iránt”. Győrffy Balázs mindezek mellett az önkéntes gazdálkodói együttműködés szükségességére is felhívta a figyelmet. „Fel kell ismerni, hogy az együttműködésnek nincs alternatívája, az egyre erősödő versenyben másképp nem lehet helytállni” – hangsúlyozta a NAK elnöke.
Az NAK Vas megyei Szervezete idén negyedik alkalommal hirdetett termelési versenyt a megyei búzatermesztő gazdálkodóknak. Étkezési búza kategóriában Kenyeres István salköveskúti gazdálkodó érte el a legnagyobb hozamot, hektáronként 9,85 tonna termést takarított be. Takarmánybúza kategóriában Lőrincz Lajos döbörhegyi gazda nyerte a termésversenyt, 9,02 tonna/hektáros termésátlaggal.
Nesze neked téli álom, a Wall Streeten megint a medve az úr
Éves szinten mínuszba fordult a Dow.
A háztartások ma már szinte képtelenek meglenni tévé és internet nélkül egy felmérés szerint
A válaszadók többsége még többet is hajlandó lenne fizetni az internetért, ha jobb szolgáltatást kapna.
Biden nem létező összegekből támogatná Ukrajnát, legalábbis ezzel nyugtatja az európai szövetségeseit
A költségvetésben nem szerepel olyan összeg, amit Ukrajnának küldhetne, de Joe Biden akkor is megígérte, hogy küldenek segélyt Kijevnek.
A világűrt is teleszemeteljük: az USA-ban először büntettek az űrszemét miatt
Az űrben keringő hulladék veszélyeztetheti az űrhajók és műholdak fellövését.
Még 10 milliárd euró kellene az EU-nak, de nagyon sürgősen, ám ehhez minden tagállam támogatása szükséges
Ukrajnára is költenének az extra pénzből.
Egy éve zárt be a miskolci Ellipsum Élményfürdő és most se látni mikor nyithat újra
Nem látni mikor nyithat újra a miskolci Ellipsum.