Idén a második évébe lépett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésben a francia friss zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezettel (az Interfellel), valamint a francia szamócatermesztők egyesületével illetve az uborka és paradicsomtermesztők egyesületével közösen elnyert, Európai Unió által társfinanszírozott zöldség-gyümölcs fogyasztásösztönző program. A három évre szóló, Magyarország esetében 1,5 millió euró összértékű promóciós kampánnyal a program célközönsége – a gyermekek és családjuk – több helyszínen találkozhat Budapesten és vidéken.
A program kiemelt eseménye lesz a június 1-jén kezdődő Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe a Gyerek Szigeten, amelyre az Óbudai hajógyári Szigeten kerül sor. A rendezvénysorozat látványos eseménnyel indul, majd négy hétvégén keresztül ismertetjük meg a gyerekeket a friss zöldségekkel és gyümölcsökkel, amelyekből egyszerű ételeket készíthetnek, találkozhatnak a program kabalafiguráival,Fruttival és Veggivel, valamint számos, zöldségekhez és gyümölcsökhöz kapcsolódó játékos programot szervezünk számukra a standunkon.
Idén is roadshowra indulunk: a program keretében 15 városba jutunk el, de célunk, hogy lehetőség szerint a kampánnyal minden megyét érintsünk. A roadshow keretében ebben az évben új foglalkoztató füzetet jelentetünk meg, amelyet a gyerekek jutalomként kapnak, amennyiben részt vesznek a standunk aktivációiban.
Idén is ott leszünk a hiper- és szupermarketekben (Tesco és Auchan áruházakban). Március közepétől ősz végéig kóstoltatunk szezonális friss zöldségeket és gyümölcsöket az üzletekben.
A gyerekcsatornákon nyolc új résszel jelentkezik az Európai Friss Kalandok rajzfilm sorozatunk, amely a gyerekek zöldségekhez és gyümölcsökhöz kapcsolódó ismereteit bővíti, de a tavalyi nyolc epizódot is megismételjük. Az év során továbbfejlesztjük a program játékapplikációját és honlapját.
Az egész évi programot sajtóesemények és kommunikációs kampánnyal támogatja: a sajtó számára két workshopot szervezünk a tavaszi illetve az őszi zöldség- és gyümölcsszezonhoz igazodva, az eseményekhez kapcsolódóan a hagyományos és az on-line médiában szintén számos megjelenést tervezünk.
Idén is folytatódnak az Európai Friss Kalandok Fruttival és Veggivel
2019. 03. 07. – A tavalyi év sikeres gyerek- és családi programjai után idén is folytatódnak az Európai Friss Kalandok.
Románia elnöke a nemzeti ünnepükön kapott őszinteségi rohamot: "Korruptak vagyunk" – mindenkit megdöbbentett Nicusor Dan A román elnök szerint az emberek joggal háborodnak fel, ha korrupt emberek kioktatják őket.
Kinézte magának a gyerekeket a Novo Nordisk, mert felnőtteken nem jött be az új fogyasztószer Bár a szer a Wegovynál jobban teljesített, a várakozásokat alulmúlta.
Kezdődik a harc: Románia meg akarja szerezni Magyarország és Pécs elől az új kínai autógyárat – most üt vissza, hogy beléptek a schengeni övezetbe Korábban Pécs kapcsán merült fel a Great Wall Motor neve.
Ez már tényleg sok, megfenyegette Brüsszel Magyarországot: azt az uniós pénzt is elveheti tőle, amit csak most hagyott jóvá Ismét a jogállamiságra hivatkozva tartaná vissza a hazánknak járó pénzeket Brüsszel.
Németország ujjong: megtalálta az autóipar utódját – máris 36 százalékos növekedést ért el Rekordot döntött 2024-ben a 100 legnagyobb hadiipari vállalat bevétele.
Átadta a gyárát a svájci multi Magyarországon, egy kisváros a helyszín: így már nem költöznek el a fiatalok – videó Óriási beruházásba kezd a vállalat a kelet-magyarországi kisvárosban.