Szabó Edit borszakíró, a borsmenta.hu főszerkesztője 2017-ben jelentette meg Gyengébb? Nem! című könyvét, melyben huszonhat női borász, birtokigazgató meséli el saját történetét. A kötetben szereplő borászok részvételével először a 2018-as nőnapon tartottak borkóstolót, majd ezt a hagyományt folytatva a rendezvényt idén is meghirdették, immár újabb borásznők csatlakozásával – közölték a szervezők az MTI-vel.
A közlemény szerint több új tételt ezen az estén mutatnak be a termelők: Tóth Katalin például ekkor kóstoltatja először az egri Tóth Ferenc Pincészet 2018-as kadarka sillerét, Gere Andrea megmutatja a forgalomba még nem került 2017-es fekete járdoványt és syrah-t, Molnár Júlia Dóra hozza a Csendes Dűlő 2017-es, fahordóban érlelt prémium kéknyelűjét, és Gálné Dignisz Éva is letekeri a kupakot friss gyöngyözőboráról.
A pezsgőkhöz illő friss osztrigáról, sonkákról, sajtokról és egyéb francia finomságokról Alain Losbar konyhafőnök és a Paris Budapest étterem csapata gondoskodik, az osztrigabár kínálatához pedig remekül illik majd az a huszonegy különböző buborékos ital, amelyet a standoknál kínálnak.
A sétálókóstolót ezúttal két mesterkurzus is kiegészíti. Az egyik különleges csokoládékhoz keres hozzájuk illő borpárokat, a másik kurzus résztvevői pedig a borok és a sajtok világában merülhetnek el komolyabban.
A rendezvény egyben jótékonysági akció is: Csetvei Krisztina móri és Luka Enikő soproni borász javaslatára mindegyik borásznő lemond aznapi honoráriumáról, és azt az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel. Ez az 500 ezer forintos összeg a helyszínen még tovább gyarapodhat, mert a gyűjtés a rendezvényen is folytatódik.
Harminckét női borász tart kóstolót nőnapon
Ingyen vihetik a Lukoil terminálját, megvan, hogy kire cserélik az oroszokat – a szerződést aláírták, ők pumpálhatják az olajat A lépés az Egyesült Államok által a cégre kivetett szankciók hatálybalépése előtt történik.
Román Versenyhivatal: Befolyásolhatja a tejpiacot a Bonafarm–Napolact-ügylet A Bonafarm még a nyáron tett ajánlatot a holland FrieslandCampina tulajdonában álló Napolact tejipari márkára és annak két gyárára Temesváron és Kolozsváron. Azonban a tranzakció a versenyhivatali vizsgálat miatt egyelőre nem zárult le, a hivatal főleg az üzlet nyersanyagbeszerzésre, így a helyi termelőkre gyakorolt hatását elemzi.
Év végi banki bónuszeső: akár 210 ezer forint is ütheti a markunkat Van, ahol kiemelt szerepet kap a Black Friday, de érdemes szétnézni máshol is.
Bemutatta új pulóverét Orbán Viktor, ki nem találja, mit nyomtak fel rá – kiderült, hová megy a bevétel Pulóverre nyomták Orbán Viktor jegyzeteit, amelyek keresztül-kasul bejárták a magyar sajtót, az embereket az izgatta, mit ábrázolnak a Mérleg című műsorban vele készített interjún felskiccelt ábrák. A ruhaneműk megvásárlásából befolyt pénzt a kárpátaljai magyar gyerekek kapják meg – közölte a Facebookon a kormányfő.
Oroszország szívében csaptak le az ukránok: felrobbantották a világ leghosszabb vasútvonalát – odavesztek az észak-koreai fegyverek A vonaton érkező fegyverszállítmányok között ukrán források szerint Észak-Koreából érkező küldemények is voltak.
Váratlan helyről kapott óriási pofont a Wizz Air - Magyarországon is volt már rá példa Félmillió eurós büntetést kapott a Wizz Air Olaszországban, mert az All You Can Fly előfizetést korlátlan repülésként hirdette, de elmulasztotta egyértelműen közölni a használati korlátozásokat.