Hajdúságban futott össze az agrárszakma

Augusztusban Hajdú-Bihar megyében két jelentős agrárkiállítást is rendeztek. Hajdúböszörményben a NAK javaslatcsomagja is téma volt. Debrecenben a zöldség- és gyümölcstermesztés, illetve az állattenyésztés volt fókuszban.

Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo keretében rendezték meg a Kelet-Magyarországi Agrárfórumot, amelyen elsőként az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az „Erősödő agrár- és élelmiszer-gazdaság, jólétében gyarapodó vidék” című, a kormányzati stratégiai tervezést segítő csomagjának agráradózási részét vitatták meg a szakértők.

A NAK szerint szükség van valamennyi alapvető élelmiszer áfájának 5 százalékos csökkentésére, a munkát terhelő adók mérséklésére, az őstermelői adózás igénybe vételének felülvizsgálatára, a családi mezőgazdasági vállalkozás, mint új vállalkozási forma bevezetésére, illetve 100 millió forint árbevételig kedvezményes adózásra. Azt már a panelbeszélgetés elején leszögezte Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese, hogy a kamarai összefoglalóban szereplő valamennyi javaslat, így az agráradózási is, egyelőre terv, érdemi kormánydöntés még nincs egyikről sem.

A megfelelő adózási forma megtalálása és az adófizetési hajlandóság örökzöld ügy a mezőgazdaságban. Szabó Miklós, a Tranzit-KER Zrt. vezérigazgatója szerint égető gond a munkát terhelő adók magas mértéke, mert így nem csak a betanított munkások, az idénymunkások alkalmazása okoz nehézséget, hanem a folyamatos termeléshez szükséges szakképzett munkavállalóké is. Jakab István, a MAGOSZ elnöke úgy vélte, az adófizetési hajlandóság a kulcs. Véleménye szerint, ha a terheket mindenki tisztességgel megfizeti, akkor lehet egyszerűsíteni, és be lehet vezetni egy stabil, kiszámítható mezőgazdasági adórendszert.

A jelentősebb termékkörök közül eddig sertés (szinte a teljes termékpálya), az élő és fagyasztott hal, a baromfihús, a friss tej, a tojás áfája csökkent 5 százalékra, majd 2019. januártól az UHT- és az ESL-tejé is mérséklődik. Sántha Imre, a Formula-GP Kft. ügyvezető igazgatója szerint a csökkentést jó lenne kiterjeszteni a zöldségekre és gyümölcsökre, a sütőipari termékekre, valamint a cukorra és az olajra is.

A társasági formákra áttérve Sántha Imre megjegyezte, a családi gazdaság jelen állapotában betöltötte szerepét, így a változtatás időszerűnek tűnik. Szabó Miklós pedig helyesnek tartaná, hogy a többség érdekeinek megfelelő egyszerűbb és igényesebb rendszer jönne létre, ami pedig – szerinte szintén helyesen – egyúttal a jelenlegi őstermelői adózás változásával is járna. Jakab István szerint az őstermelők egy részének lehet, hogy hasznosabb is lenne a kamara által javasolt családi mezőgazdasági vállalkozási formát és az ehhez kapcsolódó kedvezményes adózást választaniuk.

A fejlesztéspolitika és a finanszírozási lehetőségek voltak egy másik panelbeszélgetés témái. Egyes szakértők szerint a hazai fejlesztéspolitika túlságosan pályázatfüggővé vált: olyan irányú fejlesztésekbe fognak a cégek, amelyeket a pályázati kiírások lehetővé tesznek és amikre forrást biztosítanak, holott éppen a hazai és nemzetközi piac diktálta irányt kellene követni és ennek megfelelő támogatási jogcímeket kialakítani. De a Debrecenben – várhatóan eddig mezőgazdasági művelés alatt álló területen – üzemet létesítő BMW-autógyár is szóba került. Sántha Imre szerint ez a beruházás akár a megyei agráriumot is gyengítheti, lévén a kedvezőbb munkakörülményekkel „elszívhatja” előle a munkaerőt. Bodnár Lajos, a Hajdúböszörmény Béke Mezőgazdasági Kft. elnöke hozzátette, az autóipar helyzetbe hozása helyett talán a megye agárjellegét kellett volna tovább javítani.

Az egy héttel később, augusztus 17. és 20. között megtartott debreceni Farmer expón Nagy István agrárminiszter kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés. Hozzátette, 30 évente következik be hazánkban olyan fokú szárazság, aszály, ami nagyon komoly gazdasági károkat okoz. Intő jelnek nevezte, hogy utoljára 1992-ben volt az utolsó ilyen nagy aszály, s a 30 évet tekintve „nekünk nagyon gyorsan fel kell készülni, hogy olyan vízgazdálkodást és talajművelést folytassunk, amivel minimalizálni tudjuk majd azokat a károkat, ami elé nézünk„.

Az expón nagy érdeklődés kísérte a 250 négyzetméteres standon bemutatkozott zöldség- és gyümölcstermelők kiállítását, illetve az antibiotikummentes sertéstartásról, valamint a szarvasmarha-tenyésztőknek rendezett konferenciát is. Raffai Ferenc

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink