Egyre égetőbbé válik a hód állományszabályozása

Forrás: Freepik
Az eurázsiai hódok egyre több és veszélyesebb károkat okoznak a Tisza mentén. Az illetékes vízügyi igazgatóság már csak az állományszabályozásban látja a megoldást.

Csak az állományszabályozás jelenthet célravezető megoldást a hódok okozta problémákkal kapcsolatban, ez pedig természetvédelmi feladat, hisz a károkozó és a károsult is védett – számolt be a Jász-Nagykun Szolnok megyei hírportál a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) felívása alapján. Az eurázsiai hódok károsító tevékenysége a Tisza mentén felszaporodott;

az elmúlt hetekben többen keresték meg a vízügyi igazgatóságot a problémával kapcsolatban.

A hódok legutóbb közvetlenül a közút és a járda közelében döntöttek ki és rágtak körbe több Gerje-patak menti nyárfát, de a Zagyva folyó galéria erdősávjában tett károkat is jelentettek a Kötivízignek. A tájékoztatás szerint 2010-ben a fővédvonalat keresztező rámpába ásott üreget egy példány, amely az árvíz idején be is omlott, bár szerencsére az árvízvédelmi töltésben jelentősebb kár akkor nem keletkezett.

A védett eurázsiai hódokat az igazgatóság működési területére több mint tizenöt éve telepítették vissza, ekkor 44 egyedet engedtek szabadon a Tisza mentén. A vízügyi igazgatóság pedig már akkor jelezte, hogy

a hódok előbb-utóbb gondokat fognak okozni, hisz természetes ellenséggel nem rendelkező, jó szaporodási rátával bíró, nagytestű rágcsáló fajról van szó.

Bár a hódállomány jelentős gyarapodását 2016 óta észlelik. Hogy a vízkárelhárítással kapcsolatos konfliktushelyzeteket megoldja, a vízügyi igazgatóságnak minden évben kérvényt kell benyújtania a hód riasztására, illetve állományszabályozására, hisz a védett fajok állományát csak a legindokoltabb esetekben, eseti engedélyekkel lehet szabályozni.

A legnagyobb veszélyforrás a hódok üreg- és járatásó tevékenysége. Ugyanis,

ha árvíz idején a töltésekbe járatokat alakítanak ki, akkor tönkremehet a fővédvonal,

hisz az üregek a védművet meggyengítik és a beomlás töltéssuvadást okozhat. De nemcsak az árvízi védekezésre van negatív hatással a hódok tevékenysége, ugyanis egyre több öntözőcsatorna és belvízelvezető csatorna depóniájában jelennek meg az üregek.

Bár 2019 végén felmerültek a hódok állománycsökkentésének lehetőségei a Magyar Természettudományi Múzeumban tartott hódkonferencián, de az ügyben azóta sem történt előrelépés.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink