Bő félmilliárdos fejlesztés az Őrségi Nemzeti Parkban

Forrás: Vas megyei hírportál
Fotó: Szendi Péter
Száz férőhelyes istálló, kilátók és 37 kilométeres villanypásztor is épült az Őrségi Nemzeti Parkban. Az 540 milliós beruházás segíti a gyepek fajkészletének növekedését.

Az utóbbi évek legfontosabb projektje valósult meg az Őrségi Nemzeti Parkban. 540 millió forintból száz férőhelyes bikaistálló, 37 kilométer hosszú villanypásztor és megújult eszközpark is létesült – számol be a Vas megyei hírportál. A 2018-ban kezdődő fejlesztés célja a Natura 2000 területek természetvédelmi helyzetének javítása volt.

A magyartarka szarvasmarhával történő területkezelés hatékonyságának növelését és az állatállomány fenntartásához és növeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztését valósította meg a most lezáruló, uniós támogatásból megvalósuló projekt. A vissza nem térítendő támogatással végrehajtott projekt keretében egytől-egyig nagy jelentőségű beruházások valósultak meg, hisz ezek együttesen segítik majd a gyepek degradációs folyamatainak megszüntetését. Sőt,

a fejlesztés komoly eredménye lehet a gyepek fajkészletének bővülése által a biológiai sokféleség növelése.

A fejlesztés már időszerű volt, hisz a nemzeti park állatállománya folyamatosan növekedett és a gépekkel kezelt területek bővülése is indokolta már a beruházást – árulta el a projekt részleteit Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatóhelyettese.

Száz férőhelyes istálló, 37 kilométer hosszú villanypásztor kerítésrendszer, három helyszínen rétegvízkutak és itatórendszerek, de 238 millió forint értékben tizenhat gép,

köztük traktorok, pótkocsik, rakodógép, rendterítő, bálázó, szárzúzó és kaszák beszerzése is megtörtént. Elsősorban az állatok téli tartásához szükséges takarmányok elkészítéséhez, illetve a természetvédelmi célú gyepkezeléshez nyújtanak segítséget az új eszközök. A fejlesztés során azonban a turisztikai attrakciókra is gondoltak, hogy az érdeklődők a szabadtartásban lévő állatokat is megtekinthessék. Így, a projekt részeként kilátópontokat és információs táblákat is kihelyeztek.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink