Az iskolakertek fejlesztése hozzájárul a fiatalok környezettudatosságának növekedéséhez

2019. május 22. – Az Agrárminisztérium kiemelt célja a felelősen gondolkodó, a környezetükért felelősséget vállaló jövő nemzedék képzése – jelentette ki Nagy István tárcavezető az Országos Iskolakert-fejlesztő Alapozó Program eszközátadási ünnepségén kedden, Drávafokon, a Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolában.

Az agrárminiszter beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezeti nevelés és a helyes szemléletformálás legtöbbször a saját magunk által megművelt kertben kezdődik. Nagy István kiemelte, a területek gondozásával a gyerekek megtanulják természeti környezetük helyes és tudatos használatát, alapvető természettudományi tapasztalatokat szereznek és lehetőségük adódik a gyakorlatban is kipróbálni a tanórákon tanultakat. Hozzátette, olyan kezdeményezés jött létre, amely tükrözi a már elfogadott Városi Agrárpolitika programját, az Iskolakertekért Alapítvány szakmai-módszertani fejlesztéseit és az iskolakert-hálózat felépítését.
Hangsúlyozta: a minisztérium kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy az iskolakertek a fiatalok vidéken tartásához és megélhetéséhez is hozzájáruljanak. Ezt pedig egy intézmény úgy érheti el, ha ott alapvető mezőgazdasági és kertészeti ismereteket is szereznek a tanulók – húzta alá Nagy István. A miniszter szerint a Drávafoki Tanulókertben minden adott, hogy a diákok az elsajátított gyakorlati és elméleti tudás birtokában megalapozzák jövőjüket. A Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolában a gyümölcsészeti oktatás mellett, a kertész szakkörösök csaknem egy hektáron gazdálkodhatnak – emlékeztetett a tárcavezető.
Az Agrárminisztérium támogatásával és az Iskolakertekért alapítvány szakmai koordinálásával 2019 januárjában indult el az Iskolakerti Alapozó Program, melynek keretében a tárca 50 oktatási intézményt támogat. A pályázatra mindössze két hét alatt több mint 330 iskola jelentkezett. A program összesen 50 millió forintból 35 úgynevezett kezdő kert, 10 haladó kert és 5 mentor kert fejlesztését segíti.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink