Az agrárszakmákat népszerűsíti a NAK a fiatalok körében

Forrás: Freepik
A NAK többféle pályaorientációs programmal is igyekszik elősegíteni, hogy minél több felső tagozatos diák válassza az agrárszakmákat.

Hazánkban is komoly kihívást jelent az agrárágazaton belül a generációváltás, hasonlóan az Európai Unióhoz. A felmérések szerint ugyanis az ágazat leköszönő generációját nem váltja kellő számú utánpótlás sem a gazdaságot vezetők, sem a szakképzett munkaerő körében.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pályaorientációs tevékenységének kiemelt célja a beiskolázás elősegítése az agrár-szakképzésbe, valamint a mezőgazdasági, erdészeti, környezetvédelmi és élelmiszeripari szakmák népszerűsítése a pályaválasztó fiatalok körében.

Annak érdekében, hogy a fiatalok körében minél vonzóbbá tegye az agráriumot, a kamara közreműködik az életpálya-tanácsadási és a pályaorientációs feladatok ellátásában is; az év folyamán többféle programot kínál az agrárpálya iránt érdeklődő felső tagozatos általános iskolai tanulóknak.

Bentlakásos vagy bejárós formában, „szakmakóstoló” pályaorientációs programheteken a diákok egy-egy kiemelt agrárszakmával ismerkedhetnek meg. Ősszel pedig az agrárszakképző intézmények és agrárszakmák/szakmairányok megismerésére is lehetőségük nyílik, ahol a munkafolyamatokban is részt vesznek.

A kamara októberben digitális kampányt is indított, ekképpen influenszer közreműködésével is megismerhetünk agrárszakmákat és képzéseket.

A „fiatalokra hangolt” anyagok a TikTokon, az Instagramon és a Facebookon is megjelennek. A posztok és a videók a Gazda, a Kertész, a Mezőgazdasági gépésztechnikus, valamint a Sütő- és cukrászipari technikus szakmákat népszerűsítik, de hamarosan a NAK weboldalán is láthatunk szakmákat bemutató kisfilmeket.

Emellett, a NAK honlapjáról letölthető Agrárszakma Iránytű című kiadványa is segíti az agrárpálya megismerését. Ezenfelül, a kamara 2021. november 22-ig még várja a tanulók jelentkezését a “Megnézem ezt magamnak!” elnevezésű projektkészítési pályázatra, ahol bemutathatják az agráriumot és az érdeklődési körüknek megfelelő, általuk választott, az ágazathoz kapcsolódó szakmákat egy projektfeladaton keresztül.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink