Átláthatatlan árazást észlelt a GVH az építési fa piacán

Forrás: Somogyi Hírlap
Fotó: Lang Róbert
A fa építőanyagok kiskereskedőinek kötelezővé tenné a versenyhivatal az aktuális árak feltüntetését a honlapon és a fizikai értékesítési pontokon is, hisz jelenleg annyira zavarosak az árak, hogy nem lehet őket összehasonlítani. A hivatal ezen kívül több javaslatot is megfogalmazott, amelyek véleményezésére az ágazati szereplőknek nyolc napjuk van.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több olyan piaci problémát is feltárt, amely a fa építőanyagok hazai piaci folyamataira hátrányosan hatnak. A hatóság ugyanakkor egyelőre nem észlelt olyan magatartást, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását tenné szükségessé – derül ki a GVH december 19-én indított gyorsított ágazati vizsgálatából. A hivatal az ártranszparencia hiányát tapasztalta, javasolta a fenyőt helyettesítő fatermékek kutatását, illetve az elektronikus együttműködés és ügyvitel különböző formáit a jogalkotó és a kormány felé. Az ágazati szereplőknek nyolc napjuk van a tervezet véleményezésére. Mivel a fa építőanyagok piacának áremelkedése a lakosság és a vállalkozások széles körét érinti, ráadásul kedvezőtlenül hat az inflációra, a versenyhivatal javaslatai enyhíthetnek az építési fapiacon uralkodó helyzeten.

A vizsgálat a fa építőanyagok értékláncának minden szintjére kiterjedt. A GVH tanulmányozta az erdőgazdaságok, a fafeldolgozók, az építőanyagok piacán jelentős szerepet betöltő beszerzési társulások, az építőanyag-kiskereskedők és a kivitelezők piaci magatartását is. A versenyhatóság a piaci szereplők véleményét is meghallgatta és ütköztette az eltérő szakmai álláspontokat, valamint a a NÉBIH-hel együttműködve országszerte végzett helyszíni kutatásokat és jó néhány vállalkozástól kért be adatokat.

A hivatal megállapításai és javaslatai a következők:

  1. Kötelező közzétenni a fa építőanyagok kiskereskedelmével foglalkozó vállalkozásoknak aktuális áraikat mind a honlapjukon, mind a fizikai értékesítési pontjaikon A fogyasztók ugyanis kiszolgáltatottak, hisz sok esetben nem tudják összehasonlítani a kereskedők árait, mert a fa építőanyagok árai nem átláthatók és nehezen megismerhetők. Ugyanaz a termék jelentősen eltérő árakon kapható különböző építőanyag-kereskedéseknél.
  2. A fenyőt helyettesítő fatermékekre kutatásának és innovációjának állami ösztönzése javasolt, hisz ez enyhíthet hazánk importfüggőségén Az import egy részét a magyarországi kitermelésű fafajtákból készített termékekkel lehetne kiváltani, ha a fa építőanyagokat helyettesítő termékek forgalomba kerülhetnek.
  3. Elsősorban elektronikus adatszolgáltatáson alapuló együttműködés kialakítása javasolt azon államokkal, amelyek hazánkba jelentős mennyiségű faipari terméket exportálnak Így megvalósulhat a teljesebb nyomon követhetőség a fatermékek országhatárokon átívelő mozgása kapcsán.
  4. A fa építőanyag-forgalmazók elektronikus ügyviteli rendszer használatának kötelezettségére van szükség Sokszor elavult, nem digitalizált készletnyilvántartási és ügyviteli rendszerekkel dolgoznak a faipari vállalkozások. Az elektronikus rendszerek kiépítéséhez, fejlesztéséhez és beszerzéséhez állami céltámogatási rendszer is felajánlható.

Az ágazati vizsgálat jelentéstervezete itt érhető el.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink