Feldman Zsolt Budapesten, a Vajdahunyad várban rendezett szakmai fórumon úgy fogalmazott: a szőlőfajták számában, a borvidékek, a termőhelyek sajátosságában megmutatkozó csodálatos sokszínűség, amelyet mi itt a Kárpát-medencében magunkénak tudhatunk, egyszerre érték és kihívás, előfordul ugyanis, hogy időnként minőségi borainkból olyan mennyiségű tételek szállítását kéri egy-egy vevő, amely meghaladja a lehetőségeinket.
Az államtitkár hangsúlyozta: a bor olyan termék, amelynek helyét egy telített és igényes piacon kell megtalálnunk, ehhez nyújt majd segítséget a pályázati úton elérhető 12 millió eurós borpromóciós támogatás. A külpiacok mellett a helyi értékesítés szélesebb formáit is meg kell találni, ebben lehet segítségre a borturizmus, amely óriási lehetőségeket rejteget a hazai borászok számára.
Mint azt Feldman Zsolt hangsúlyozta, a turisztikai eszközök felhasználásával a sokféle bor lokális értékként, kisebb tételekben sokszor könnyebben értékesíthető. Ezért a borrégiók szerepének erősítését, a helyi termékek helyben történő eladását az agrártárca is támogatja, ezért is üdvözlendő a Balaton Régió kiemelt vendégként való megjelenése a BorÉRT konferencián – mondta az államtitkár. (AM Sajtóioda)
A turizmus és a magyar borok egymást erősítik
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/KNM1488-978x600.jpg)
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2020/02/KNM1488-978x600.jpg)
2020. január 31. – A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium segíteni kívánja a jó minőségű magyar borok értékesítését az európai uniós belpiacon és harmadik országokban is – jelentette ki a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a II. BorÉRT szakmai Konferencián.
Vége a lengyel–magyar barátságnak? – Orbán Viktor kemény kritikát fogalmazott meg
Téma volt Lengyelország olajvásárlása is.
Életmódorvostan: új megközelítés a népbetegségek megelőzésére
Cél a betegségek megelőzése, kezelése és visszafordítása.
Párizs 2024: oda a címvédés, oda az aranyérem – kiesett Szilágyi Áron
Peking óta először szenvedett vereséget olimpián.
Nem marad a Lukoil nyakán az olaja
A tengerre küldött olaj kis része érkezhet magyar területre.
Párizs 2024: kibabrált a magyarokkal a volt szegedi edző
Vereséggel rajtolt a férfi-kézilabdaválogatottunk.
A miniszterelnök terve minden magyart érinthet
Orbán szerint a stratégiának nemzeti alapokon kell állnia.