Feldman Zsolt Budapesten, a Vajdahunyad várban rendezett szakmai fórumon úgy fogalmazott: a szőlőfajták számában, a borvidékek, a termőhelyek sajátosságában megmutatkozó csodálatos sokszínűség, amelyet mi itt a Kárpát-medencében magunkénak tudhatunk, egyszerre érték és kihívás, előfordul ugyanis, hogy időnként minőségi borainkból olyan mennyiségű tételek szállítását kéri egy-egy vevő, amely meghaladja a lehetőségeinket.
Az államtitkár hangsúlyozta: a bor olyan termék, amelynek helyét egy telített és igényes piacon kell megtalálnunk, ehhez nyújt majd segítséget a pályázati úton elérhető 12 millió eurós borpromóciós támogatás. A külpiacok mellett a helyi értékesítés szélesebb formáit is meg kell találni, ebben lehet segítségre a borturizmus, amely óriási lehetőségeket rejteget a hazai borászok számára.
Mint azt Feldman Zsolt hangsúlyozta, a turisztikai eszközök felhasználásával a sokféle bor lokális értékként, kisebb tételekben sokszor könnyebben értékesíthető. Ezért a borrégiók szerepének erősítését, a helyi termékek helyben történő eladását az agrártárca is támogatja, ezért is üdvözlendő a Balaton Régió kiemelt vendégként való megjelenése a BorÉRT konferencián – mondta az államtitkár. (AM Sajtóioda)
A turizmus és a magyar borok egymást erősítik
2020. január 31. – A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium segíteni kívánja a jó minőségű magyar borok értékesítését az európai uniós belpiacon és harmadik országokban is – jelentette ki a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a II. BorÉRT szakmai Konferencián.
Az iráni háború több szempontból sújtja Magyarországot – elárulták az elemzők, mikor kell számítani a legrosszabbra Az iráni háború negatív hatásai Magyarországon is érződnek.
Egy légitársaság bőkezűen megjutalmazza azokat az alkalmazottakat, akik önként távoznak tőlük Így csökkentenék a kialakult létszámfelesleget.
A Mol húzta magával a pesti tőzsdét, a forint hullámvasútra ült Az európai piacok kőként zuhantak pénteken, de a pesti börzén optimista maradt a hangulat.
Gyógyszeripari nagyberuházás érkezik Magyarországra: a cég meghatározó központjává válik a fejlődő vidéki város Az amerikai Viatris Komárom-Mylan jelentős mértékű beruházást hajt végre.
Hatalmas autóipari fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter: 24 milliárdot invesztálnak egy elfeledett magyar városba Az amerikai BorgWarner jelentős mértékű beruházást hajtott végre.
Már Líbia partjaihoz közeledik az úszó ökológiai katasztrófa, mégsem tesznek semmit – az egész Földközi-tengert megmérgezheti az orosz szellemtanker, ha zátonyra fut Az ukrán dróntámadás következtében hetek óta irányíthatatlanul sodródik a Földközi-tengeren egy LNG-szállító hajó.