Az utóbbi évek tendenciáit figyelembe véve, Európa szerte egyre nagyobb az igény a fára, mint tüzelő- és nyersanyagra. Ezzel együtt sajnos az illegális fakitermelés és kereskedelem is folyamatosan veszélyezteti a fával borított területek fenntartható hasznosítását. A társhatósággal együttes, tudatos fellépésnek köszönhetően azonban egyre inkább érzékelhető a visszaélések megfékezése.
A Nébih elkészítette és a honlapján közzétette a faanyagkereskedelmi lánc 2018. évi ellenőrzésének összefoglaló eredményeit. Ugyanezen a felületen, megyei bontásban megtekinthetőek az ország területére vonatkozó, előző évi statisztikai adatok az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatosan.
Az adatokból látható, hogy 2018-ban a Nébih által elvégzett vizsgálatok száma több mint 80%-kal emelkedett az előző évihez képest, aminek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott illegálisan forgalomba hozott faanyag több mint tízszerese (mintegy 130 kamionnyi fa) lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára emelkedtek. Említést érdemel továbbá, hogy 2018-ban a Nébih szakemberei – a megfelelő tájékoztatás érdekében – csaknem 2500 telefonhívást fogadtak és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.
A 2018. évi elemzést tartalmazó dokumentum a megelőző évek összefoglalóival azonos szerkezetben és elkészítési módszerrel készült. Mindez lehetővé teszi, hogy a későbbiekben összegyűlő adatok összevethetőek legyenek, azok alapján egyértelműen láthatóvá váljanak azon folyamatok, amelyek ismeretében az ellenőrzések hatékonysága továbbfokozható.
Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelem
Nagyon kínos hibára bukkantak a Tisza párt választási programjában: Magyar Péterék összekeverték a számokat – belezavarodtak a gazdasági adatokba a szakértőik A Tisza Párt programja extrém drágulást mutat.
Valami történik Budapest legendás épületével: nagyon titkolják, de napokon belül megkezdődhet a bontás és az építkezés – megszólalt a tervező Kezdetét veszi az egykori budapesti Tőzsdepalota átépítése. A Gránit Alapkezelő tulajdonában álló ingatlan teljes körű, történelmi értékeit megőrző felújítása a Zoboki Építésziroda tervei alapján indul.
Máris itt a fordulat a szegedi BYD-gyárnál: sokkal többről lehet szó, mint eddig gondoltuk – a kínaiak óriási döntést hozhatnak Magyarországról A BYD szegedi gyára jelentősen bővülhet. A vállalat a magas uniós importvámok miatt erősen érdekelt a helyi termelés növelésében.
Indul Németország legnehezebb autópálya-építése, ezt egész Európa érezni fogja: két alagút és két híd egy nyolc kilométeres szakaszon – videón az A8-Albaufstieg Új alagutak, új hidak, rövidebb útvonal: alapjaiban változik meg az A8-as Alb-emelkedője.
Putyin most nagyon ideges: átállt Amerikához az orosz befolyás alatt álló ország – máris atomot és katonai drónokat vett Washingtontól Örményország és az Egyesült Államok polgári atomenergia-együttműködési megállapodást írt alá Jerevánban, amelynek keretében Washington mintegy 9 milliárd dollár értékben szállít majd kis moduláris reaktorokat.
Európa katonai szégyent vallott, nem lesz szupervadászgépe: egymásnak esett a két uniós nagyhatalom – „Az FCAS halott, csak senki nem meri kimondani” Az FCAS-programot 2017-ben indította el Franciaország és Németország, később Spanyolország is csatlakozott. A cél, hogy 2040-re leváltsák a Rafale és a Eurofighter Typhoon vadászgépeket, de a projekt késlekedik.