Groot családja évszázadok óta foglalkozik vetőmag-nemesítéssel. A jelenleg 85 éves férfi 1981-ben, 47 évesen kezdett új vetőmagok után kutatni, amikor szembesült azzal, hogy főleg Délkelet-Ázsiában a kistermelők gyakran silány vetőmagokkal küszködnek.
Az általa alapított East-West Seed Company jelenleg 60-féle élelmiszernövény 970-féle feljavított vetőmagját kínálja ázsiai, latin-amerikai és afrikai földműveseknek. A díjat odaítélő amerikai WFP Alapítvány szerint a Simon Groot és cége által nemesített vetőmagoknak évente legalább 20 millió földműves veszi hasznát a világ több mint hatvan országában.
A rangos, 250 ezer dollárral járó Világélelmezési Díjat október 17-én adják át Iowa állam fővárosában, Des Moines-ben. Az idei kitüntetett nevét az amerikai külügyminisztériumban jelentette be hétfőn a WFP Alapítvány elnöke, Kenneth Quinn, az Egyesült Államok volt vietnami nagykövete.
A díjat a Nobel-békedíjas Norman Borlaug alapította 1986-ban olyan tudósok, szakértők elismerésére, akik javítják az élelmiszerek minőségét vagy az azokhoz való hozzáférést.
Egy hatodikgenerációs holland vetőmagnemesítő nyerte az idei Világélelmezési Díjat
Washington, 2019. június 10. – A világ 60 országában honosított meg jó minőségű, betegségeknek ellenálló vetőmagokat Simon Groot hatodikgenerációs holland vetőmagnemesítő, a Világélelmezési Díj (WFP) idei kitüntetettje.
Dánia megoldja: egy egész idényre bespájzolja a zöldáramot Hasznosul a nap- és szélerőművek felesleges árama.
Kamerák figyelik minden mozdulatát – mégis egyre többen imádják ezt a patikát Szinte hibátlanul működik a rendszer.
Új pályára állítja ásványvíz-üzletágát a Nestlé: külön cégbe kerül a Perrier és a S.Pellegrino Átalakítja ásványvizes üzletágát a Nestlé
Új korszakra készül az amerikai fegyvergyártó: mikrohullámú drónvadászt és olcsóbb Patriot rakétát mutatott be a Lockheed Martin Áttörést jöhet a drónelhárításban.
Kiderült, hol jelentenek leggyakrabban éjszakai száguldozókat Budapesten – vidéken is betelt a pohár, aláírásgyűjtés indult A főváros külső kerületeiből és a belvárosból is érkeznek panaszok az éjszakai gyorsulási versenyek miatt. A probléma vidéken is terjed, miközben a legsúlyosabb szabályszegőktől akár a járművüket is elkoboznák.
Ilyet is ritkán látni: Kazahsztán elnöke szemtől szembe megmondta Putyinnak, itt az idő, hogy befejezze a háborút – videó Tokajev nyíltan megmondta Putyinnak, hogy itt az idő, hogy a háborút befezze, az esetről videó is készült.