Öntözéssel a vízhiányos időszakban az aszály okozta károk elkerülhetők, ebben nyújt segítséget az aszálymonitoring-hálózat, amely még a szárazság okozta károk megjelenése előtt konkrét információkkal szolgál a gazdáknak – magyarázta Győrffy Balázs kamarai elnök. Mint elmondta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a KITE Zrt. által kiépített rendszer az alföldi megfigyelőállomásoknál tapasztalható csapadékot, hőmérsékletet és páratartalmat összesíti. Már közel 50 megfigyelőállomást helyeztek üzembe a leginkább vízhiányos területeken, és további száz állomás kiépítése is tervben van. A mérőállomások a talajt, illetve a növényzetet ért hatásokat mérik.
A műsorban elhangzott, hogy éves szinten az aszálykár általában 40 milliárd forintra tehető Magyarországon, 2015-ben viszont mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett emiatt a mezőgazdaságban. Idén pedig már 60 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt a gazdák.
Az aszálymonitoring-rendszer a https://vizhiany.vizugy.hu/ oldalon érhető el.
Díjmentesen elérhető aszályelőrejelző-hálózat segíti a gazdák munkáját májustól
2019. május 8. – Díjmentesen elérhető aszályelőrejelző-hálózat segíti a gazdák munkáját májustól – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
Trump inkább fizet, csak ne lássa megépülni a tenger menti szélerőműparkokat – és még nyer is a bolton A TotalEnergies „visszautasíthatatlan ajánlatot” kapott.
Kiderül, mikor kapcsolja le Magyarország az áramról Ukrajnát: Zelenszkij most már pontosan tudja, mivel játszik Orbán Viktor elárulta a pontos időpontot a villanyoltásra.
Ukrajna teljes pánikban: Orbán Viktor egy pillanat alatt bedöntötte a legszebb álmukat – hiába ígérte meg az EU, nem lesz semmi a 90 milliárd euróból Zelenszkij másfél hónapig nem állítaná helyre a tranzitot, de a markát azért tartaná.
Hivatalos bejelentés: óriásgyár épül Magyarországon, egész Kelet-Közép-Európában nincs párja – a kormány nem sajnálta a pénzt Közép-Európában sincs párja az élelmiszeripari beruházásnak.
A mozdonybérlés előbb-utóbb lejár, vásárolnia kell majd a MÁV-nak A személyszállításban egyre inkább a motorvonat az úr.
Reptéri vasút: "attraktív" állomáshasználati díjat fizetnek majd az utasok A reptéri vasút a Terminál Pluszra fut majd be.