Rácz András a nemzeti parkokban megvalósuló nevelési programok tartalmi bővítésének, folyamatos megújulásának fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a tevékenység meghatározó eleme a hazai környezeti szemléletformálásnak. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltése, az emberek egyre inkább az aktív kikapcsolódást, a túrázást, a kerékpározási lehetőségeket keresik. Hozzátette: a nemzeti parkokban zajló fejlesztések célja, hogy az infrastruktúra és az igazgatóságok ökoturisztikai kínálata igazodjon az új igényekhez.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkban folyamatosan zajlanak a fejlesztések, jelenleg is 5 projektet valósítanak meg több mint 4 milliárd forint összértékben. Hozzátette: ezeknek a beruházásoknak is nagyban köszönhető, hogy évente 160 ezer regisztrált látogató keresi fel az igazgatóság hortobágyi létesítményeit. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a Hortobágyi az egyik legismertebb nemzeti park – írták.
A Natura 2000 területek minél szélesebb körben történő megismertetését, népszerűsítését célozta a most záruló, mintegy 555 millió forintból megvalósuló projekt – mondta el a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az AM közleménye szerint. Kovács Zita elmondta, hogy a fejlesztés segítségével egyebek mellett 8 féle mobil kiállítási csomaggal, interaktív játékokkal, információs táblákkal, új oktatási anyagokkal és kiadványokkal bővült az igazgatóság kínálata. Ennek köszönhetően hatékonyabbá vált a környezeti nevelés, ami nagyban hozzájárul a védett területek megismertetéséhez.
A projekt keretében megújultak a Fecskeház Erdei Iskola közösségi terei és a Bátorligeti Ősláp kiállítóhelye. Interaktív játékokkal és információs táblákkal bővült a Tiszakürti Arborétum, a Jászberényi Sasközpont, a Górési természetvédelmi mentőhely kínálata, a Cégénydányádi kastélyparkban egy kültéri foglalkoztató is épült. Emellett az igazgatóság területén több magasles létesült, amely segíti a Natura 2000 területekkel kapcsolatos információk átadását, valamint a területen található fajok és élőhelyek bemutatását. Ezen kívül applikáció, webes játék, rajzfilm, gyermekdalok és természetfilm is készült.
Bodó Sándor országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos a természet- és környezetvédelem ügyét minél szélesebb körben megismertetni a társadalommal. Hozzátette: a most záruló projekt küldetése is az, hogy gyakorlati eszközökkel, interaktív módon, a természetben hozza közelebb ezeket a fontos ügyeket a fiatal generációhoz – olvasható a közleményben. (MTI)
AM: a Natura 2000 területeket népszerűsíti a Hortobágyi Nemzeti Park fejlesztése
2021. augusztus 17. – A nemzeti parkok kiemelt feladata, hogy bemutassák és a nagyközönséggel megismertessék a természeti értékeket. Az igazgatóságok az operatív programok keretében megvalósuló fejlesztések 13 százalékát, majdnem 5 milliárd forintot fordítanak a természetvédelmi bemutató infrastruktúra fejlesztésére – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára Hortobágyon, a Natura 2000 területek bemutatását segítő projekt zárórendezvényén a tárca keddi közleménye szerint.
Szijjártó szerint Trump üzenetet minden magyar pénztárcáján látszani fog Brutális támogatást ígért Trump Magyarországnak. Szijjártó szerint ez a választás tétjét is megmutatja.
A német autópályákon megtörténhet az elképzelhetetlen? Nem akárki javasolja a korlátozást Több európai ország is bajba kerülhet a következő hetekben.
Döbbenetes tragédia a Váci úton: a szlalomozó luxusautókat csak jelentős fellépéssel lehetne megállítani Öt autó ütközött, egyikük lesodródott a felüljáróról a XIII. kerületben.
Meglepő döntés: Európában először engedélyezték a Tesla önvezető technológiáját Az önvezető technológia európai térnyerése új szintre lépett egy friss hatósági döntéssel. A Tesla számára Hollandia elsőként engedélyezte a felügyelt önvezető rendszer használatát a kontinensen.
Bemutatjuk a Tisza Párt kormányprogramját – minden magyarnak tudnia kell róla, amikor vasárnap elmegy szavazni Két út van Magyarország előtt az április 12-i választáson: a magyar út, amely az önállóságra és a szuverenitásra épül, vagy a brüsszeli út, amely Magyarországot az EU vazallusaként képzeli el.
Ukrajna dühöng, de a világ boldog: ismét működik a legnagyobb orosz olajkikötő, máris kihajózott az első exporthajó – nem tudták szétbombázni Kulcsfontosságú létesítményről van szó.