A NAK hétfői, MTI-nek küldött közleményében kiemeli: alapvető cél, hogy amikor van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő legyen. Mint írták, alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a vörös- és a fokhagyma is frisspiaci termékké vált. Azok az európai termelők vannak versenyelőnyben, akik jobb minőséget és nagyobb hozamot állítanak elő és rendelkeznek tárolókapacitással. A hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti – összegezte az agrárkamara martfűi évnyitó ülését követően.
Közölték: Magyarországon az éves vöröshagyma-fogyasztás fejenként 10-12 kilogramm, fokhagymából megközelítőleg fejenként egy kilogramm. Vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonna a hazai termésmennyiség, fokhagymából 6-8 ezer tonna. A vöröshagymatípusok termőterülete az elmúlt években fokozatosan csökkent, a területalapú támogatások adatai szerint 2018. évben mintegy 1470 hektáron termesztettek vöröshagymát. Ezzel szemben a fokhagyma területe 1169 hektárra emelkedett.
Kitértek arra is, hogy a vöröshagyma termelői átlagára az elmúlt években erősen ingadozott: 2012-ben alacsony volt, ami nyomán 2013-ban csökkent a vetésterület, 2013-2014-2015-2016-ban a termelők szempontjából nagyjából elfogadható volt az ár, ami 2017-ben visszaesett. A termelők beszámolói szerint 2018 alacsony árakkal indult, majd az európai 30 százalékos terméskiesés miatt jelentősen emelkedett, és a magas ár jellemző volt később is. Tavaly az elmúlt kilenc év legmagasabb termelői átlagára alakult ki, amit a hozamkiesések miatt a termelők nem tudtak kihasználni – írták. Tavaly a betárolt magyar hagyma júniusra elfogyott, az áttelelő hagyma augusztus közepi megjelenését már várta a piac, az áru gyorsan és jó áron el is kelt.
Agrárkamara: összefogással stabilabbá válhat a magyar hagymaágazat
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2019/01/hagyma-1071x600.jpg)
![](https://agrokep.vg.hu/wp-content/uploads/2019/01/hagyma-1071x600.jpg)
Összefogással stabilabbá válhat a tavaly kedvező évet zárt magyar hagymaágazat, de a piaci ingadozások ellensúlyozására növelni kell a tárolókapacitásokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hagyma munkacsoportja szerint.
Időjárás: már az előrejelzés szerint is forróságra kell készülni
Vasárnap legyengült formában érkezik a hidegfront.
Indokoltan drága a tihanyi cukrászda, beolvad a Volán a MÁV-ba – heti összefoglaló
A Volán integrációnak az ígéretek szerint elsősorban cégjogi jelentősége lesz.
Az izraeli háború 294. napja – kiderült, miről tárgyalt Trump és Netanjahu
Az izraeli miniszterelnök Washingtonból utazott Floridába.
Szívinfarktus kapott a magyar olimpiai bajnok – Békéscsaba is beszáll a pénzgyűjtésbe
A kiváló tornásznőnek többször megállt a szíve.
Deadpool szárnyal, de mi vár most a Marvelre?
Az új Deadpool film sikere kapcsán jogosan merül fel a kérdés, hogy mik a Marvel tervei a jövőre nézve.
Párizs 2024: pástra lép a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron – szombati program
Debütál a női vízilabda- és a férfi kézilabda-válogatott.