Adrian Chesnoiu lesz Románia agrárminisztere

Forrás: Adrian Chesnoiu/Facebook

Romániának stabilitásra és felelős országvezetőkre van szüksége – közölte Facebook-oldalán a román mezőgazdasági tárcára élére kinevezett Adrian Chesnoiu egy nappal azután, hogy pártja, a PSD országos politikai bizottsága érvényesítette a Nicolae Ciucă-kormány szociáldemokrata minisztereinek végleges listáját, és őt jelölték a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium élére.

„Hosszú idő után, egy mindannyiunk számára rendkívül nehéz időszakban olyan helyzetben vagyunk, hogy magabiztosan tekinthetünk a jövőbe. A doktrinális nézeteltéréseken vagy a személyes véleményeken túl a nemzeti érdek valóban prioritássá vált. Romániának és a románoknak szükségük van a politikai erők egységére, a jó ötletek felkarolására és mindenki bevonására a gazdasági fellendüléshez és a társadalmi normalitáshoz való visszatéréshez, amelyet minden román elvár. Úgy gondolom, hogy a PNL-vel és az UDMR-vel folytatott tárgyalások után elért kormányzati felállás a bölcsesség és a politikai kiegyensúlyozottság bizonyítéka, amire már régóta várunk” – fogalmazott Chesnoiu.

Hangsúlyozza azt is, hogy „a lakosság élelmezésbiztonságát biztosító” mezőgazdasági tárcára való jelölés megtisztelő. „A szavak ideje lejárt, kihívásokkal állunk szemben, s az elmúlt két év szomorú történetével, és olyan néppel, amely tele van várakozásokkal és békére vágyik. A mostani a cselekvés, a gazdasági fellendülés és a stabilitás ideje. Megtisztelő kollégáim bizalma, akik meglátták bennem a megfelelő embert, aki magabiztosságot, stabilitást és kiszámíthatóságot teremthet egy stratégiai ágazatban – a lakosság élelmezésbiztonságát biztosító mezőgazdaságban. Válság idején minden kormánynak ez az egyik prioritása” – húzta alá a képviselő.

A Szociáldemokrata Párt mezőgazdasági programja gazdasági és jogszabályi intézkedéseket tartalmaz a versenyképesség, a termelékenység és a teljesítmény növelése érdekében, a lakosság élelmezése érdekében – mutatott rá Adrian Chesnoiu. Mint írta a program a gazdálkodók és az élelmiszeripari szövetségek képviselőivel folytatott konzultáció eredménye. Olyan agrárpolitikát javasolnak, amelynek révén biztosítható az agrár-élelmiszeripari szektor stabilitása, fejlődése és fenntarthatósága. Az új miniszter biztos jövedelmet ígér a gazdálkodók számára, fenntartható befektetéseket a román falvakban, friss és minőségi élelmiszereket elfogadható áron. Mindezzel szerinte elérhető több százezer munkahely stabilitását a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban

A 39 éves Adrian Chesnoiu-t 2020-ban választották meg képviselőnek, 2005-ben szerzett jogi diplomát a bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián, ahol a csalások elleni nyomozás területén szerzett mesterdiplomát. Ezután több másodképzésen is részt vett. Chesnoiu a gazdák számára leginkább a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségének (AFIR) élén végzett munkájáról ismert, amelyet 2017 és 2020 között vezetett. A politikus 2020 decembere óta, amikor képviselővé választották, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának elnöke.

Egyéves képviselői ideje alatt sikerült egy saját törvényével szabaddá tenni a mezőgazdasági üzemekbe történő beruházásokat, e törvény lehetőséget ad a gazdáknak, hogy a településen kívüli földterületre építkezhessenek, ha azt mezőgazdasági célokra használják, anélkül, hogy a földet belterületté kellene átsorolni.