A madárinfluenza vírus továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Terjesztésében elsődleges szerepe a vándorló vadmadaraknak van. Szórványosan idén is több európai országban előfordultak megbetegedések. Legutóbb az Egyesült Királyság területéről jelentettek egy brojler állományban kitörést.
A nemzetközi tapasztalatok, a vadmadarak nagyszámú jelenléte hazánkban, valamint az utóbbi konkrét eset is igazolja a megelőzés fontosságát. Ma is időszerűek a 2016-17-es járványkor megfogalmazott járványvédelmi minimumfeltételek, amelyek elérhetőek a Nébih honlapján. Fontos, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A betelepítés várható időpontjáról az állategészségügyi hatóságot előzetesen írásban tájékoztatni kell. A baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését minden lehetséges módon meg kell akadályozni. Az állományok zártan tartása jelenleg is javasolt az állattartók számára, ugyanakkor a fedett helyen történő etetés és itatás folyamatosan kötelező érvényű előírás.
A felelős állattartói magatartás, az előírások betartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hazánk megőrizhesse mentességét, és megelőzhető legyen egy, a két évvel ezelőttihez hasonló madárinfluenza járvány kitörése. A járványhelyzet alakulását a Nébih szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik. Annak esetleges romlása esetén az országos főállatorvos haladéktalanul elrendeli az állományok zártan tartását, amelynek végrehajtására minden baromfitartó telepnek készen kell állnia!
A zárlat a madárinfluenza megelőzésének záloga
2019. december 30. – Szórványosan továbbra is előfordult idén magas patogenitású madárinfluenza házi és vadon élő madaraknál Európa több országában. Legutóbb december közepén az Egyesült Királyságból jelentettek kitörést. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezúton is felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára!
Súlyos járványok az ukrán kiképzőközpontokban: százak kerülnek kórházba, embertelenek a körülmények Már eleve legyengülten érkeznek a katonák, súlyos járványok terjednek.
Nem akárki jelentette ki: teljes csőd az ukrán mozgósítás "az emberek tévét akarnak nézni, nem pedig háborúba menni" Az emberek inkább tévéznének, mint háborúba mennének.
Egy lépéssel közelebb a holdra szálláshoz: az Artemis II. sikere végre tényleg kilátásba helyezi a Hold meghódítását – felkészül a Mars Az Artemis program sikerei nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész nemzetközi űripar jövőjét is meghatározzák.
Lángokban a legfontosabb orosz fekete-tengeri olajterminál - a NASA szúrta ki Újabb csapás a globális olajpiacra.
Űrkutatás: Moszkva hatalmas fordulata - katonai drónplatform lesz az új űrállomás, retteghet a világ Az orosz fejlesztés részben katonai célú.
Nagy a baj Európa legnagyobb atomerőművében - beindultak a vészhelyzeti generátorok Folyamatosak a katonai események az atomerőmű térségében.