Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból. Az ülésen összesen 12 tagállam támogatta a tilalom fenntartását szorgalmazó magyar nyilatkozatot. Jól jelzi a magyar kezdeményezés sikerét, hogy az azt támogató tizenkét tagállam az EU borszőlőtermesztésének több mint 90%-át adja.
Nagy István a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy ezeket a borelőállítás szempontjából idejét múlt fajtákat alapos indokkal tiltották ki, amelyek nem változtak. Az ezek között szereplő Othello vagy Noah fajták alkalmasak lehetnek csemegeszőlőnek, azonban a bortermelésbe történő bevonásuk veszélyeztetheti az európai, és köztük a magyar borok hosszas erőfeszítések árán elért jó hírnevét és hagyományosan magas minőségét – tette hozzá a miniszter.
Nagy István elmondta, vitán felüli, hogy a KAP-nak, és ezen belül a borágazatnak is hozzá kell járulnia a környezet- és klímavédelmi célok megvalósulásához, de erre a korábban okkal betiltott fajták újra engedélyezése nem lehet a megoldás. A javaslat jóval nagyobb kárt okozna az EU-s boroknak minőségi és versenyképességi szempontból, mint amennyit javítana az ágazat fenntarthatóságán. Megfelelő egyensúlyt kell találni, ami jelen esetben a hatályos szabályok megtartása emelte ki az agrárminiszter.
A gyengébb szőlő is kiteljesedhet borként


A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 28-i brüsszeli ülésén az uniós agrárminiszterek megtárgyalták a Közös Agrárpolitika borágazatra vonatkozó javaslatait is. Magyar kezdeményezésre sikerülhet elkerülni, hogy gyengébb minőségű szőlőfajtákból is lehessen bort készíteni.
Putyin először szólalt meg a budapesti békecsúcs elhalasztásáról: eddig nem ismert részleteket árult el – ez következik most
Vlagyimir Putyin szerint nem Moszkva, hanem Washington vetette fel Magyarországot helyszínként az orosz-amerikai csúcstalálkozóhoz.
Ez most betalált Putyinnak: Kína azonnal faképnél hagyja, nem vesz több orosz olajat tengeri úton – óriási bajban a Kreml
India is visszafogja a kereskedelmet, így Moszkva két legnagyobb vevője egyszerre fordul el tőle – ami újabb árhullámot indíthat a globális olajpiacon.
Újabb fordulat a Fradi-szurkolók botrányában: mégis átjutott ezer magyar az osztrák határon, ott lesznek a stadionban – Szijjártó Péter most nekik üzent
Korábban úgy tűnt, nem lesznek Fradi-szurkolók a meccsen.
Orbán Viktor máris eredményt hirdetett, mennyien voltak a Békemeneten és a Tisza vonulásán – fotókon hasonlította össze a tömeget
Az egyik a Békemenetet mutatja, a másik a Tisza rendezvényét.
Nagyon csúnya üzemanyagár-emelés jöhet Magyarországon hétfőtől: ez áll a háttérben
Tovább emelkednek az olajárak a globális piacon, 5 százaléknál is nagyobb a drágulás csütörtökön.
Megszólalt Magyarország egyik legnagyobb akkumulátorgyára: pontosan elmondták, mi lett a sorsa 700 dolgozónak – október végéig maradt még idejük gondolkodni
A dél-koreai hátterű akkumulátorgyártó szerint ez nem leépítés.