A NAK keddi közleménye a jelenlegi EU-s és belföldi szabályozást egyaránt rendezetlennek nevezi. Az utóbbi engedélyezi ugyan a légi növényvédelmet, de az előírt feltételek nem alkalmazhatók pilóta nélküli gépekre.
A kamara kiemeli, hogy a mezőgazdaságban használható drónokra nincs még típusminősítési szabvány Magyarországon, ráadásul a vegyszerek drónos felhasználását sem vizsgálták még, hatósági döntés híján pedig egy növényvédő sem kapott engedélyt ilyen felhasználásra. A növényvédelmi szerek földi kijuttatásra engedélyezettek, a légi kijuttatást engedélyező külön rendelkezés csak a repülőgépes vagy helikopteres kijuttatást ismeri – tették hozzá.
A NAK a hiányosságok miatt kockázatosnak nevezi a típusminősítés nélküli, növényvédő szer kijuttatására szolgáló eszközök megvásárlását, állásfoglalásuk szerint forgalmazni is tilos ilyen eszközöket.
A pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó uniós rendelkezések már az idén a második félévben életbe léphetnek, a magyar jogszabályi környezet módosítást ezt követően lehet kezdeményezni – olvasható a közleményben.
A drónos permetezés szabálymódosítását fogja kezdeményezni az agrárkamara
2019. március 12. – A drónokra vonatkozó uniós jogszabály hatályba lépése után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) sürgetni fogja a jogharmonizációt, hogy a magyar szabályok is lehetővé tegyék a drónos permetezést.
Barátság-ügy: az utolsó pillanatban lemondta Ukrajna a magyarokkal és a szlovákokkal tervezett találkozót – Megszólalt Szijjártó Péter, „gyakorlatilag hülyének próbálnak nézni minket!" Szijjártó Péter karcos véleményt fogalmazott meg Ukrajnáról.
Végleg eltűnnek az utakról London ikonikus emeletes autóbuszai Az új Routemasterek hemzsegtek a tervezési hibáktól.
A Tisza külön munkacsoporttal avatkozna be a Mol működésébe – reagált a kormányfő politikai igazgatója A Tisza Párt a Mol vezetési és tulajdonosi struktúrájának átalakítását is fontolgatja egy esetleges kormányváltás után. A kijelentésekre Orbán Balázs reagált, miközben a kormány a védett üzemanyagárakkal igyekszik mérsékelni az olajpiaci válság hatásait.
Befektetés: lenullázták a részvényeket és a kötvényeket is – máshol kell keresni a hozamokat A bizonytalanná váló piaci környezetben is újabb csúcsúot döntött a hazai befektetési alapok vagyona februárban.
Új boltformátumot vezet be a Lidl, van, ahol már azzal nyílt meg új üzletük Sok mindent megváltoztatott a vállalat az üzlettérben.
Megtáltosodott a forint – elmarad a globális energiaválság? Fellobbant a reménye annak, hogy elkerülhető lesz a globális energiaválság.