A digitális átállás az agrártámogatások célkeresztjében

Fotó: Pelsőczy Csaba
A következő hét évben a beruházások és a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések kiemelt támogatása, a technológiai lépésváltás ösztönzése jellemzi majd az agráriumot – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a prioritásként kezelt támogatások versenyképességük és jövedelmezőségük növeléséhez segítik a gazdálkodókat. A miniszter a Portfolio agrárkonferenciáján elhangzott előadásában kiemelte, hogy kormány a mezőgazdaság és élelmiszeripar ugrásszerű fejlődése érdekében megteremti a vidéki térségek gazdaságélénkítésének feltételét, hozzájárul az agráriumból élők életminőségének javításához, és megismételte, hogy a 80 százalékosnemzeti kiegészítő forrással együtt összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre. A források segítségével elindított Megújuló vidék, megújuló agrárium program

a mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg

– tette hozzá Nagy István.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy eddig 691 nagyobb állattartó telep fejlesztését segítették több mint 325 milliárd forinttal, valamint például 2500 hektár új, intenzív gyümölcsültetvény létrehozását, 38 ezer négyzetméter új hűtőház, valamint 186 hektár új üvegház és fóliafelület létesítését is támogatták. A szántóföldi növénytermesztők és kertészek számára szól a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének segítése, melynek keretében 94 kérelem kapcsán 26 milliárd forint támogatásról döntöttek. Az élelmiszeripari üzemek megújítására összesen 250 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat. A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy ezekre a felhívásokra együttesen 400 milliárd forintot meghaladó összegben érkezett csaknem 1200 pályázat.

Az agrár-környezetgazdálkodási támogatást célzó pályázatra 360 milliárd forint, az ökológiai gazdálkodást pedig 40 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. Mindezek mellett a vidéki térségek több lábon állását segíti a vidéki turizmus fejlesztésére elkülönített 50 milliárd forint is – hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter beszélt arról is, hogy a mezőgazdasági őstermelőket és családi gazdálkodókat érintő majd negyedévszázados, elavult, bonyolult szabályozási környezetet új rendszer váltotta fel. A változások legfontosabb eredményeként elmondható, hogy

2021-től kezdve 410 ezer őstermelő személyi jövedelemadó terhelése csökkent és vált egyszerűbbé.

Ezen szabályozási folyamat következő lépéseként fontos kiemelni, hogy elkészült a gazdaságok átadásáról szóló törvénytervezet, melyet még ebben az évben fogadhat el az Országgyűlés – hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink