A NAK még 2016-ban kezdeményezte az engedély nélküli kutak bírság nélküli legalizálását. 2021. január 1-től a mezőgazdasági öntözési célú kutak esetében vízügyi, vízvédelmi, hatóságként, valamint szakhatóságként országos illetékességgel a Nemzeti Földügyi Központ jár el. Másik fontos változás, hogy a mezőgazdasági öntözési célú kutaknál nem minden esetben kell a vízjogi engedélyezési eljárást lefolytatni. Előzetes bejelentést követő jóváhagyás után létesíthető mezőgazdasági öntözési célú kút, ha a következő feltételek együttesen teljesülnek:
– Nem érint védett vagy védendő vízbázist, azaz a kutat a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, továbbá a hatósági nyilvántartásban szereplő talaj vagy talajvíz szennyezéssel nem érintett területen létesítik.
– A kút talpmélysége az 50 métert nem haladja meg és az első vízzáró réteget nem éri el.
– A kúthoz kapcsolódó öntözőrendszer kizárólag a létesítő, üzemeltető művelése alatt álló területek öntözését szolgálja.
– A kutat a létesítő előzetesen bejelentette, továbbá a bejelentés jóváhagyását követően a létesítés során a víz mennyiségének mérését biztosító digitális kútvízmérővel felszerelte.
Az új kutakat a hatósági nyilvántartásba történő előzetes bejelentést követően, 30 napon belül az öntözési igazgatási szerv bírálja el. A mezőgazdasági öntözési célú kút bejelentéséhez szükséges adatlap a NAK által korábban javasolt paraméterek szerint készült el (az adatlapot a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. számú melléklete tartalmazza).
A jelenlegi szabályozás alapján mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltetett 2021. január 1-ét megelőzően felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, de a vízjogi fennmaradási engedélyezés iránti kérelmét – mezőgazdasági öntözési célú kutak esetében a feltételnek megfelelően a bejelentési kötelezettségét – 2023. december 31-ig az illetékes vízügyi hatóság felé előterjeszti. (NAK)
Változások a mezőgazdasági öntözési célú kutak engedélyezésében
2021. február 02. – Az idei évtől a Nemzeti Földügyi Központ illetékes eljárni az öntözési célú kutakkal kapcsolatban.
Trump–Zelenszkij-csúcstalálkozó: váratlanul módosították az időpontot, nem akkor találkozik az amerikai és az ukrán elnök, mint mondták – most az egész világ erre figyel Valós békefolyamat vagy mosolydiplomácia. Ez a tét.
Még a kínaiak álla is leesett: olyan akkumulátort mutatott be egy új cég, ami 1200 kilométeres hatótávot tud egyetlen töltéssel – megváltoztatja az elektromos autókat 1200 kilométeres hatótávolság egyetlen töltéssel.
Félelmetes, ami most Svédországban történik, a finneknél még durvább a helyzet: háztartások tízezreinél nincs áram – pusztít az ítéletidő Tombol a Johannes.
Megunta Brüsszel időhúzását egy európai ország, 100 milliárd eurót kaphat Zelenszkij: Ursula von der Leyen Magyarországot csinálna Ausztriából – az év legolvasottabb külföldi hírei Az ukrán pénzek ügye uralta a híreket.
A szemünk láttára nő naggyá a régió magyar digitális szolgáltatója Új fejezet kezdődik a magyar tech piacon.
Putyin: Elfoglaltuk Mirnohradot és Huljajpolét Putyin jelentést kapott Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnöktől, aki arról tájékoztatta, hogy az orosz erők elfoglalták Mirnohrad városát.