A kezességvállalás feltételeiről Zoltán Csabát, a társaság vezérigazgatóját kérdeztük.
– A Start Zrt. a bankokkal szemben nem igényel tárgyi vagy pénzügyi fedezetet ügyfeleitől kezességvállalása feltételeként. A kezességvállalás díja az ügyfél minősítésétől függően évi 1 és 3% között alakul. Társaságunk minimum 10 és maximum 300 millió forint értékben tud kezességet vállalni. Ügyfeleink az igényléstől számított 30 napon belül hozzájuthatnak kezességünkhöz.
A pályázati kezességvállalás igénylése rendkívül egyszerű. A cég honlapjáról letölthető adatlapot kell kitölteni, aláírni és a Starthoz beküldeni, melyhez a legutolsó lezárt pénzügyi év beszámolóját alátámasztó, valamint a legfrissebb főkönyvi kivonatot kell mellékelnie az igénylőnek.
2018 óta vállalunk kezességet a Vidékfejlesztési Program pályázatain elnyert támogatások előlegének lehívásához. Eddig 70 ügyfelünk megbízásából 3,4 milliárd forint értékben vállaltunk kezességet, azaz ekkora volumenű előleghez jutottak hozzá ügyfeleink kezességvállalásunk segítségével. 2019 végére el fogjuk érni az 5 milliárd forintot.
A több támogatott beruházás egyike a Naturalpár Kft. korszerű fűszernövény hőkezelő és csíraszegényítő üzeme.
– 122 millió forint támogatást nyertünk el üzemcsarnok építésére, valamint fűszernövények hőkezelésére és csíraszegényítésére alkalmas technológia beszerzésére. A támogatási előleg lehívásához 61 millió forint értékű kezességet kértünk és kaptunk a Start Zrt-től, – mondta érdeklődésünkre Pásztor Gyula, a Naturalpár Kft. cégvezetője
Támogatási előleg kezességvállalással
2019. augusztus 12. – Az agrárvállalkozások, őstermelők a Vidékfejlesztési Program keretében elnyert vissza nem térítendő beruházási támogatásuk 50%-os előlegéhez a Start Garancia Zrt. kezességvállalásával is hozzájuthatnak.
Benyújtották az uniós forrásokat felszabadító törvénycsomagot Egyszerre hat területen hoz változást az az antikorrupciós törvénycsomag, amelyet kedd este nyújtottak be az Országgyűlésnek.
Óriási botrány: tizenhét éve engedély nélkül repült egy budapesti járatot is üzemeltető légitársaság pilótája – még ki is nevezték, „mintha egy gyerekorvos végezne agyműtéteket!” Az edzők nem játszanak, így Geoffrey sem váltott engedélyt.
Zelenszkij most fog kiborulni: nemet mondott az uniós tagállam, nem ad több fegyvert Ukrajnának – Kijev a legfontosabb beszállítóját veszítheti el, „ezt a háborút nem lehet a csatatéren megnyerni!" Bulgária az Európai Unió egyik legnagyobb gyártója a szovjet szabványú lőszereknek.
Újabb fordulat az európai szupervadászgép ügyében: váratlant húzott az Airbus, összeáll a szövetség – Macron csak néz, napokon belül kiderülhetnek a részletek Berlin nem csak fejős tehén lenne ebben a projektben.
Átalakítják a Magyar Honvédségnél is szolgáló helikoptert: már pilóta sem kell hozzá, szinte hallani sem lehet, ahogy száll – fotón a csúcsgép, amelyre mindenki vár A Magyar Légierőnél is szolgáló H145M helikopter pilóta nélküli változata debütált Berlinben.
Moszkva megküldte a követelést, ezt már nem lehet félvállról venni: azonnal vonják ki Európából az összes amerikai atomfegyvert – „Bontsanak le mindent, és vigyék vissza az USA-ba!” Bontsák csavarjaira az amerikai atomfegyvereket Európában.