Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanya a magyar nemzeti örökség része, ezért megőrzését a tárca kiemelten kezeli. Nagy István szerint a tanyasi életforma reneszánszát éli, hiszen a tanyán lakók 55 %-a már nem ott született, hanem a városból költözött ki.
A sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, és néprajzi formához az agrártárca külön forrásokat is hozzárendelt. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Tanyafejlesztési Program 2011–es megindítás óta összesen 2761 pályázat részesült támogatásban, több mint 11,2 milliárd forint összegben. A kezdeményezés egyik alapvető célkitűzése a tanyánkon élők életszínvonalának javítása, illetve az alapvető infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. A tanyák nem csupán lakóhelyül szolgálnak, hiszen a speciális létforma szerves részét képezi a gazdálkodás, ezért kiemelten fontos a termelési lehetőségek megújítása is.
A tárcavezető hangsúlyozta: a koronavírus-járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, középpontba kerültek a hazai, tanyasi termékeket előállító gazdaságok, a helyi termékek így felértékelődtek. A minisztérium a megváltozott körülményekhez igazodva fontosnak tartotta felülvizsgálni a programot annak érdekében, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt tudjon fektetni a vidéki népesség megélhetésének biztosítására, az önfoglalkoztatás megteremtésére. Az idei pályázat ezért a tanyán élők életszínvonalának javítására, a tanyai gazdálkodás megmentésére, a gazdálkodási feltételek megerősítésére és az új tanyagazdaságok indítására irányul.
A pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően a pályázatok szerkesztésére a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. internetes felületén 2021. február 18-án 8 órától, míg azok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2021. február 25. 8 órától 2021. március 4-ig vagy forráskimerülésig lesz lehetőség.
A megítélhető támogatás maximális összege pályázónként legfeljebb 3.000.000 Ft – tette hozzá Nagy István. (AM Sajtóiroda)
Megnyílt az új tanyafejlesztési pályázat
2021. február 20. – Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban.
A dunai robbantás, hajóelsüllyeszttés se segített – leáll az atomerőmű, Románia idáig jutott Múlt héten látványos akcióval nyertek időt a románok, de úgytűnik ez is kevés volt.
Szombathelynyi mobilhálózat épült a Szigetre Egy fesztiválon nemcsak a felhasználók száma ugrik meg hirtelen, hanem az adatforgalom iránya is megváltozik.
Hiába védi Trump Infantinót, végleg kitört a háború a FIFA és az UEFA között - új világbajnokság szerveződhet Donald Trump határozott támogatásáról biztosította Gianni Infantinót - az UEFA puccsra készül.
Fogyást ígérő csodaszerre csapott le a GVH – ne dőljünk be a hangzatos reklámnak! Megtéveszthették a vásárlókat: fogyást ígértek a Vertim termékekkel.
Ukrajna feladta, már nem bírnak az orosz rakétákkal, riasztó lépést tett Zelenszkij hadserege A védelmi minisztérium szerint júliusban Oroszország 195 ballisztikus rakétát indított, amelyek közül mindössze 29-et sikerült elfogni.
Megválasztották Magyarország új államfőjét: kiderült, hogy Baka András mikor lép hivatalba Lezajlott a titkos szavazás az Országgyűlésben Magyarország következő köztársasági elnökéről. A képviselők a Tisza által jelölt Baka Andrásról döntöttek.