Az országon többfelé tojás nagyságú jégverés kíséretében átvonuló június végi viharok jelentős károkat okoztak a növényállományokban. A nagyobb területeken termesztett növényeken túl a zöldbab, vöröshagyma, bodza, görögdinnye, mák, petrezselyem kultúrákban is keletkeztek károk. A mezőgazdasági biztosítások terén egyik legnagyobb biztosítótársasághoz érkezett közel 600 bejelentés összesített kárösszege közelíti az egymilliárd forintot. A Groupama Biztosító szakemberei dolgoznak a károk felmérésén, a nyári betakarítású növények – például a kalászosok, a borsó és a repce – kapcsán érkezett bejelentések több mint 80%-át szemlézték már, de jól haladnak az őszi betakarítású vetésterületek szemléjével is.
Jégeső és a heves zivatarral, erős széllel kísért viharok okozták a legtöbb pusztítást, de érkeznek bejelentések aszálykárokról is. A leginkább érintett terület Somogy és Baranya megye, de Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye vetésterületeit sem kímélte az időjárás. A kár értéke több somogyi és baranyai gazdaságban is meghaladja a 100-120 millió forintot. A jégeső sok helyen megrongálta a mezőgazdasági épületek tetejét, üvegezését, volt olyan gazdaság, ahol a traktorokat és kombájnokat sem kímélte.
„A bejelentések alapján egyértelműen látszik, hogy a mezőgazdasági vállalkozások, gazdák számára évről évre egyre több problémát okoz a szélsőséges időjárás, de biztosítással legalább csökkenteni lehet a veszteséget. Sajnos a júniust sem lehetett megúszni az ország jelentős területén. Mi azzal tudtunk segíteni a károsultaknak, hogy a nyári betakarítású növényeket érintő károk többségét gyorsan felmértük, és a kifizetéseket a hét során elindítottuk, így nem kell félbehagyni a nyári munkákat” – mondta Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója.
Egy hétvége: egymilliárdos mezőgazdasági kár
2021. július 18. – A június utolsó hétvégéjén tomboló viharok nemcsak a lakóingatlanokban, de a mezőgazdaságban is súlyos károkat okoztak. A Groupama Biztosítóhoz közel 600 mezőgazdasági kárbejelentés érkezett, melyeket szakembereik folyamatosan, gyorsított ütemben mérnek fel. A nyári betakarítású növényekkel kapcsolatos bejelentések 80 százalékát már szemlézték, melyek kifizetése is folyamatosan zajlik. Elsősorban a jégeső és a vihar volt felelős a pusztításért, de az aszály sem kíméli a termést.
Magyar Péter nem várta meg a hivatalos tájékoztatót, spoilerezni kezdett a költségvetési hiányról: „Kiugróan magas lesz!" Emellett több kormánydöntést ismertetett címszavakban, de a részletekre délutánig várni kell.
Teljesen átszabják a parlamenti munkát, minden héten más vár a képviselőkre – alig várják a frakciók, hogy elkezdődjön Szeptember végétől másképp dolgoznak majd.
Kiszivárgott: megszüntetheti a Volkswagen az egyik legnagyobb autómárkáját, ez rendkívüli hír a győri Audi-gyárnak is – tömegeknek fog hiányozni A költségcsökkentés jegyében a Volkswagen kevesebb márkára összpontosítaná erőforrásait.
Szedi áldozatát a 70 millió eurós ukrán lőszerbotrány, távozik a miniszter – „Nem kellett volna szerződést kötnünk velük” Az észt költsévetést terhelheti a veszteség.
Döntött a kormány: nem engedik elszállni a tűzifa árát – kiderült, milyen szinten fagyasztják be a fűtőanyagot A kormány befagyasztja az állami erdőgazdaságok lakossági tűzifa árait, emeli a megváltozott munkaképességűek ellátását, és további forrásokat biztosít a gyermekvédelemnek. Magyar Péter emellett bejelentette a hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatát is.
Felkutatták a hívek a 4iG-t Elon Musk posztja után: kilőtt az árfolyam, tépik a papírokat Kis késedelemmel reagált a tőkepiac.