Amerikai gazdák: visszaélnek piaci erőfölényükkel a műtrágyagyártók

Az Egyesül Államok Igazságügyi Minisztériumához fordult mintegy hatezer gazdálkodó kérve a műtrágyapiac vizsgálatát, mivel meglátásuk szerint piaci manipuláció áll a megugró árak mögött.

A legnagyobb amerikai gazdákból álló, mintegy hatezer tagot számláló csoport úgy véli, hogy a magas műtrágyaárak a piaci manipulációnak is köszönhetőek, ezért az Igazságügyi Minisztérium vizsgálatát kérik – számolt be a Reuters hírügynökség.

A gazdálkodók, abból indulnak ki, hogy a műtrágyagyártó cégek „nem a kereslet és kínálat alapján, hanem a gazdálkodó által nyersanyagért kapott ár alapján határozzák meg az árakat.” Vagyis azért verték fel a műtrágyák árát, mert az árupiacokon emelkedett a termények ára.

A Family Farm Action Alliance szerdán elküldött levelében rámutat, hogy a műtrágyák világpiaci ára idén rekordmagasságot ért el, részben a termelésükhöz használt földgáz árának emelkedése, valamint az Egyesült Államokban a termelést megzavaró súlyos viharok miatt. A mezőgazdasági termelői csoport azonban azt állítja, hogy a műtrágyagyártó cégek a magas nyersanyagárakra válaszul is emelik az árakat, mégpedig gyanúsan összehangolt módon.

Az 1980-as évek óta az amerikai műtrágyaiparban a konszolidáció 46 cégről 13-ra zsugorította az ágazatot. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság 2020-as jelentése szerint két vállalat, a Nutrien Ltd (NTR.TO) és a Mosaic Co (MOS.N) ellenőrzi az észak-amerikai káliumpiac 93 százalékát. További meghatározó cégek a Yara-USA (YAR.OL) és a CF Industries (CF.N).

Az iparág felépítésében megvan a lehetőség arra, hogy valóban kizsákmányolják a gazdákat

– mondta a Reuters hírügynökségnek Dr. Philip Howard, a Michigani Állami Egyetem docense, az élelmiszeripari konszolidáció szakértője.

Ben Pratt, a Mosaic Co kormányzati és közkapcsolatokért felelős vezető alelnöke tagadta, hogy a műtrágyatársaságok határoznák meg az árakat, és azt mondta, hogy a jelenlegi kiugró árszintet többek között „az egyes országokból, köztük Kínából származó export visszafogása és az erős globális kereslet okozza”. A másik három vezető műtrágyavállalat nem reagált azonnal a megkeresésekre.

A Family Farm Action Alliance megítélése szerint piaci visszaélés akkor valószínű, ha a négy legnagyobb cég koncentrációs szintje meghaladja a 40 sázalékot. „Ha ezek a műtrágyagyártó cégek termékeik árát a gazdálkodók fizetőképességéhez kötik, nem pedig a kereslethez és a kínálathoz, az szinte monopolhelyzetű hatalomgyakorlást jelent” – mutatott rá Philip Howard, a Fenntartható Élelmiszerrendszerek Nemzetközi Szakértői Testületének munkatársa.

A Biden-kormányzat ígéretet tett arra, hogy lépéseket tesz a mezőgazdasági ágazat konszolidációja ellen, amely a gazdák szerint régóta szorítja a profitjukat.

A műtrágyagyártók legutóbb a a 2007/2008-as élelmiszerválság során kerültek a szakmai figyelem középpontjában, akkor a laikus nyilvánosság kevésbé foglalkozott a témával. A válság fontos mozgatórugója volt a műtrágyák nemzetközi exportkartellje, amely az áremelkedés 60 százalékát magyarázta. Emellett természetesen a bioüzemanyag-támogatások, a magas energiaárak és a pénzügyi spekuláció is kétségtelenül feszültséget okozott akkor is az élelmiszerpiacokon, de kutatások szerint fontos lett volna már rég lépéseket tenni a műtrágyapiacon az élelmiszerpiacok stabilizálása érdekében.

Cikk felhasználási feltételek:

Amennyiben a Felhasználó a saját weboldalára, közösségi oldalára tartalmat kíván átvenni a honlapról, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és tartalmának rövid összefoglalóját (leadet) a képi elemek nélkül, változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a Honlapról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el a címben vagy a lead alá. A felhasználási feltételekről itt olvashat.

.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink