2020-ban a súlyos gazdasági hatásokkal is járó pandémia még inkább felhívta a figyelmet az agrárium stratégiai szerepére. A gazdák tavasszal, a kijárási korlátozások idején sem álltak le, mindent megtettek, hogy az ország belső ellátását biztosítsák. A szélsőséges időjárás azonban idén sem kímélte a termőterületeket.
A Groupama Biztosító éves összesítése szerint továbbra is a növényállományokat érintik leginkább a károk: kárbejelentéseinek 87%-a ehhez kapcsolódott 2020-ban is. Az idei évben a jégeső mellett a tavaszi fagy okozott nagy gondot, az április eleji mínuszok elvitték szinte az egész kajszi- és az őszibarack termést és sok helyen a szilvát is az országban. A több mint egymilliárdos növénybiztosítási károkon belül így a legtöbb kifizetést is a jégesőhöz (60%) és a tavaszi fagykárokhoz (27%) kapcsolódóan teljesítette a biztosítótársaság.
Különösen két megye volt kitéve a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás következményeinek. A Groupama Biztosító szolgáltatásainak jelentős része, a mezőgazdasági kárkifizetések 40%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák kárait enyhítette. A biztosítótársaság legnagyobb összegű kárkifizetései is ezekhez a megyékhez kapcsolódnak: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 68 millió forintos fagykárra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 30 milliós jégkárra is teljesített kifizetést ügyfelei számára.
„A mezőgazdaság az egyik legkiszolgáltatottabb területe a gazdaságnak, ezért kiemelten fontos a gazdák számára a megfelelő biztosítás kötése. Az évről-évre egyre jelentősebb nagyságú állami díjtámogatás ehhez komoly segítséget jelent számukra. Jó hír a gazdáknak, hogy az idei díjtámogatás mértéke az Agrárminisztérium legfrissebb bejelentése alapján a korábbi években megszokotthoz képest jóval magasabb. A legszélesebb körben köthető „A” típusú növénybiztosítások esetében 64%-os díjvisszatérítést kapnak 2020-ban a gazdák, de a kertészeti, illetve a szántőföldi növényekre köthető „B” és „C” típusú növénybiztosítások esetében is 40-40%-os visszatérítésre számíthatnak” – emelte ki Baranyi Szabolcs a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója.
A biztosítótársaság tapasztalata szerint a gazdák egyre tudatosabbak, folyamatosan nő a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat kötők aránya. Emellett egyre többen ismerik fel a mezőgazdasági vagyontárgyak biztosításának fontosságát is. A termelőkre specializált vagyonbiztosításokkal az általános vagyontárgyak mellett a mezőgazdasági ingatlanokat (tárolók, szárítók, istállók stb.), mezőgazdasági gépeket és berendezéseket, növényi termékeket is biztosítási védelem alá lehet helyezni. A társaságnál 2020-ban 12%-kal nőtt a mezőgazdasági vagyonbiztosítási állomány.
A tavaszi fagy és a jégeső okozta idén a növénykárok 87%-át
2020. december 3. – A koronavírus-járvány ellenére a gazdák egész évben keményen dolgoztak, a szélsőséges időjárási jelenségek azonban idén is komoly kihívások elé állították őket. A Groupama Biztosító adatai szerint 2020-ban a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Jó hír, hogy a magyar gazdák egyre tudatosabbak, a vagyoni jellegű károk biztosítása is egyre elterjedtebb körükben. Idén a 7 milliárd forintra emelt állami mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretből az utóbbi évekhez képest kiemelkedő mértékű, 64%-os díjvisszatérítést kapnak a gazdák a legelterjedtebb „A” típusú növénybiztosítások esetében.
Gigantikus beruházást jelentett be a luxus autómárka, Budapesthez közel épül az új fellegvár, innen látják majd el Európát alkatrésszel A 2027-re elkészülő fejlesztés 11 500 négyzetméteres új raktárcsarnokkal növeli a bázis kapacitását.
Csúnyán odaverték a Wizz Air csodagépét, a cseheknél vesztegel az óriás, első útja volt a kapitánynak A nagy hatótávú gép a cseh fővárosban vesztegel szeptember közepe óta.
Forintárfolyam: valami bámulatos történik a világban, ne üljünk fel – a magyar állampapír főszereplő A magyar államkötvényt nem csak a hazai háztartások kedvelik.
Élelmiszerhiányra készül az Egyesült Államok: visszafelé sülhet el a vámháború – nem fizetnek a legnagyobb márkák, inkább otthagyják az amerikai piacot Ha a döntés érvényben marad, januártól eltűnhetnek a La Molisana, Garofalo és Rummo márkák az amerikai boltok polcairól.
Hivatalos: kinevezték a Budapest Honvéd új elnökét – a külügyminiszter áll a kispesti egyesület élére A Vulcan Shield Global lesz a klub új főszponzora.
Déli szomszédunk is kipróbálja a speciális modellt: teljesen átalakul a nemzeti olajóriás – vajon így lerázhatják magukról az amerikai szankciókat? A vezetés átalakítása már elindult, de a szakértők szerint Washington jóváhagyása kétséges.