Egy Pest megyei állattartó telepen tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei június elején. Az ellenőrök a telepen – ahol hivatalosan csak a sertéstartást jelentették be – 166 sertés mellett 34 juhot is találtak. A lakott területen kívül található gazdaság nem volt megfelelően bekerítve, például kapuval sem rendelkezett, így nem akadályozta meg az idegen állatok bejutását. A telepen egyáltalán nem állt rendelkezésre szociális helyiség, nem biztosították megfelelően a higiénikus kézmosás lehetőségét, sőt a telep az elpusztult állatoknak előírt hullatárolóval sem rendelkezett.
A fizikai hiányosságokon túl, az állattartó a jogszabályi kötelezettségeit is több ponton megsértette. Az érintettnek nem volt szerződése szolgáltató állatorvossal, az állatok gyógykezelésére vonatkozó dokumentumokat nem vezették. A sertés- és juhállományban jelöletlen állatok is voltak, a tulajdonos a kötelező nyilvántartásokat sem vezette az állományokról, egyes állatok vásárlása kapcsán még dokumentumokat sem tudott felmutatni.
A nem megfelelő állatjelölések, a bizonytalan eredet és az előírt diagnosztikai vizsgálatok igazoltságának hiánya miatt az állatok egészségügyi állapota ismeretlen. Emiatt, továbbá az állattartó telep működéséhez szükséges alapvető tárgyi feltételek hiánya miatt az ellenőrök a sertések és juhok összes egyedére azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendeltek el. A forgalmi korlátozás alá helyezett állattartó telepről állatokat vagy azokból előállított termékeket kivinni, illetve oda bevinni nem szabad.
A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – az állatok tartására vonatkozó előírásokat ebben az időszakban fokozottan ellenőrzik.
Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.
Az érintett állattartó adatai megtalálhatóak a jogsértések listáján.
Az ellenőrzés során készült fénykép- és videófelvételek elérhetőek a Nébih honlapján.
200 darab haszonállat forgalmi korlátozását rendelte el a Nébih
2020. június 11. – Egy Pest megyei állattartó telepen tartottak ellenőrzést júniusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A telepen a juhok tartását be sem jelentette az állattartó, a sertés- és juhállomány egyedei közt egyaránt jelöletlen állatok voltak. A kötelező nyilvántartások vezetésének hiányán túl az előírt, kötelező vizsgálatok elvégzését sem tudta igazolni a gazda. A Nébih ellenőrei 166 db házi sertés és 34 db juh forgalmi korlátozását rendelték el.
Nintendo Switch 2: akkora a túljelentkezés, hogy kisorsolják, ki veheti meg az új konzolt
A vásárlók jelentős része lemaradhat az első körös vételről.
Amerika üzent a Világbanknak és az IMF-nek: térjenek vissza a küldetésükhöz – vagy jönnek a reformok
Az amerikai pénzügyminiszter szerint a két intézmény letért eredeti útjáról, és ideje visszatérni a makrogazdaság fókuszához.
Kasmír lángokban: India szigorít, válaszlépéseket ígér a terrortámadás után – háború robbanhat ki Pakisztánnal
Huszonhatan haltak meg a kasmíri turisták elleni fegyveres támadásban, India válaszként bezárja a határt és diplomáciai szigorítást vezet be Pakisztánnal szemben.
Irán visszavág: ellenségesnek nevezte az új amerikai szankciókat
Miközben Teherán és Washington folytatja az atomprogramról szóló tárgyalásokat, az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat vezetett be iráni energetikai szereplők ellen.
Fellobban a Lázadás lángja: elindult az Andor 2. évada – és vele együtt a Star Wars-univerzum új korszaka
Elstartolt az Andor második évada, de a Star Wars-rajongók utána sem maradnak tartalom nélkül.
Megtalálják a vevőt a prémium marhahúsok – hajlandóak vagyunk megfizetni a minőséget
Szívesebben fizetünk magasabb árat azokért a húsokért, amelyek környezetbarát módon készülnek.