Siklós Gabriella közölte: károk leginkább Somogy megyében, Nagyatád térségében keletkeztek. Somogy megyében ugyanis sok kis vízfolyás van, amelyek településeken vezetnek keresztül, ilyen mennyiségű csapadékot azonban képtelenek elvezetni – emelte ki. Így volt ez a Rinya-pataknál is, ahol a korábbi legmagasabb vízállás 258 centiméter volt 2010-ben a nagyatádi vízmércén. Vasárnap délelőtt azonban 344 centiméteren tetőzött Nagyatádnál a Rinya, ami több mint nyolcvan centiméteres rekorddöntést jelent – mondta a szóvivő.
Hozzátette: vasárnap délelőtt a vízügyi igazgatóságnak geodétákat is ki kellett küldeniük Nagyatádra, ugyanis a vízmércén 300 centiméter felett nem voltak rubrikák, így tovább kellett szintezni azt, hogy követhessék a vízállást.
Tájékoztatása szerint a Rinya-patakon az ár várhatóan hétfő délelőtt ér Babócsára és ott is megdőlhet a rekord.
A belvizes területek mértéke azonban nem jelentős, bár van, ahol a föld nem tudta azonnal befogadni a nagy mennyiségű vizet – jegyezte meg.
Siklós Gabriella hangsúlyozta: ezeken a településeken önkormányzati védekezés van, ebben a vízügy szakemberei műszaki irányítókként vesznek részt.
Kitért arra: a jövőben is kell számolni az ilyen helyzetekkel, a villámárvizek a vízügyi ágazat kiemelt kérdései közé tartoznak. (mti)
Vihar – OVF: helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le a hétvégén
2020. július 26. – A hétvégi heves esőzésekben helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le Somogy és Zala megye egyes területein – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Túlzó magabiztossággal mozognak a magyarok az online térben, de a világcég kiberbiztonsági vezetője elárulta, mit tehetnek a vállalatok − „A kérdés valójában az, hogy mennyibe kerül egy sikeres támadás” A támadók iparágszerűen működnek.
Donald Trump mindenkit meglepett: bejelentette, hogy újra elindul a választáson A Fehér Ház tudósítóit látta vendégül az amerikai elnök.
Nem csak a Hungaroringen tombol a Forma–1-láz: ezeken a helyszíneken is testközelből élheti át a verseny hangulatát Különleges szurkolói aktivitás indult a Magyar Nagydíj hétvégéjén.
Orbán Viktor őszintén felfedte Tusványoson, milyen szerepe volt Szijjártó Péter BYD-s kinevezésében: "Kifejezetten az én kérésemre és támogatásommal történt" Szerinte Szijjártó Péter még fontos feladatot fog kapni, és drukkolni kell neki, hogy a BYD vezetésében minél több tapasztalatot szerezzen.
Itt a magyarázat a nagy magyar csodára: szakértő árulta el, hogy miért nem emelkednek az üzemanyagárak a benzinkutakon Nincsenek könnyű helyzetben a magyarországi benzinkutak.
Forrnak az indulatok a JÉGER körül: sorsdöntő hét jön – a gazdák mondhatnak ítéletet a rendszer működtetéséről Fordulóponthoz érkezett a JÉGER jövőjéről folyó vita.