Az Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében a múlt hét végén az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, az elhullások megemelkedése mellett. Hétfőre tovább nőtt az elhullás és megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek is, ezen túl a takarmány- és vízfogyasztás egy másik, szomszédos telepen is visszaesett. A szakemberek az érintett állományokból mintát vettek, amelyekből a Nébih laboratóriumi vizsgálatai szerdán megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.
Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már gyanú alapján megkezdte az érintett állományok, összesen mintegy 90.000 pulyka leölését. A szakemberek a gazdaságok körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.
A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai hazánkat is érintik, ami kiemelt kockázatot jelent, ezért dr. Bognár Lajos országos főállatorvos még 2020. november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását. A veszély jelenlétét és nagyságát jól érzékelteti, hogy egy, a tatai Öreg-tónál december végén talált kócsag hullában is igazolta a vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma, aminek magas patogenitása tegnap szintén megerősítést nyert.
A baromfiállományok védelme érdekében tehát elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat többek között a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.
A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2020 első félévében kellett megküzdeni a betegséggel. Fontos kiemelni, hogy a most is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók. (NÉBIH)
Újra megjelent a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyében
Ilyet is ritkán látni: Kazahsztán elnöke szemtől szembe megmondta Putyinnak, itt az idő, hogy befejezze a háborút – videó Tokajev nyíltan megmondta Putyinnak, hogy itt az idő, hogy a háborút befezze, az esetről videó is készült.
Ez már nem játék: Oroszországból megüzenték, brutális energiaválság elé néz Európa – öldöklő harc lehet télen a földgázért Ázsiával Július 23-án jelentős pszichológiai küszöbértéket léptek át az európai piacokon folytatott kereskedés során.
A Nike nagyot kockáztat: letiltja partnereit az online eladásokról, hogy újra befuthasson Kínában A Nike leszámolna az akciókkal.
Pusztító tűzvész Franciaországban: veszélyben a történelmi nagyváros, Macron drámai üzenetet küldött a franciáknak – "Újjáépítjük, megjavítjuk, és ott leszünk, ameddig kell" Egyre reménytelenebb harcot vívnak a tűzoltók a lángokkal. A tűzvész Franciaországban július 22. óta tart, a legfrisebb becslések szerint 32 ezer hektár erdő égett le. A leginkább veszélyeztetett nagyváros, a történelmi Bordeaux.
Az Odüsszeia már Nolan előtt is aranybánya volt, de Homérosz neve nem mindig hozott kasszasikert – dollármilliós bukások és nézői tömegek fémjelzik Odüsszeusz hazatérését Megnéztük, mennyibe kerültek a legismertebb adaptációk, hogyan mérhető a sikerük, és meddig juthat Nolan változata.
Déli Körvasút: a hétvége leglátványosabb mérnöki műveletét mutatta meg Vitézy Dávid – lélegzetállító fotókon a 2500 tonnás acélszörny A hétvége leglátványosabb mérnöki műveletének nevezte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a vasúti híd betolását a Soroksári út felett. Ezzel a Déli Körvasút egy fontos mérföldkőhöz érkezett.