A szövetkezet 2003-ban alakult, jelenleg több mint száz, környékbeli tagja van, az általuk művelt területek nagysága pedig eléri a nyolcezer hektárt.A tagok saját gazdaságaiban folyó termelést követően a szövetkezet közös értékesítést, beszerzést, feldolgozást, raktározást végez.
Évek óta szoros együttműködésben dolgoznak a szintén helyi Agropa Szövetkezettel, mely főként repcére és napraforgóra specializálódott. A Gabért vásárolja fel és értékesíti tovább a környéken termelt gabonaféléket (őszi és tavaszi búza, kukorica, őszi és tavaszi árpa). A szövetkezet éves árbevétele 1,4–1,7 milliárd forint. A mostani beruházás – melynek összköltsége elérte a 600 millió forintot – során létesült terményszárító és -tároló üzemben egyebek mellett három darab 1000 tonna kapacitású toronysiló, egy-egy terményszárító és -tisztító, valamint egy terménytároló csarnok kapott helyet. A szövetkezet a fejlesztéshez a Vidékfejlesztési Programban több mint 160 millió forint támogatást nyert, az önerőt korábbi nyereségből és tagi hozzájárulásból finanszírozták.
Az ünnepélyes átadón Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke köszöntötte a meghívott szövetkezeti tagokat és vendégeket. Mint mondta, Mezőlak az egyik központja annak a gazdálkodói összefogásnak, melynek kézzelfogható eredménye az új üzem.
Baki Róbert, a Gabért 2003. Szövetkezet elnöke köszönetet mondott a közbenjáróknak. Felidézte, hogy 2014-ben kezdtek gondolkodni a régi telephelyük szűkösségén, lecserélésén. Nagy Gábor, Mezőlak polgármestere úgy fogalmazott, a betakarított gabona biztonságos tárolásának egyik legfontosabb technológiai eleme a szárítás. Gazdasági jelentősége óriási, és több más ágazat eredményességére is hatással van. Emellett a környezetvédelem fontos szegmense a gabonák és takarmányok biztonságos tárolása, szállítása, minőségének megtartása.
Emlékeztetett továbbá, hogy a modern szövetkezeteket az utóbbi 150 évben dinamikus és szerves fejlődés jellemezte. A termelők számára előnyökkel jár a szövetkezés, hiszen még a nagyobb termelők is gyenge alkuerővel rendelkeznek a piacon, ám a szövetkezetben képesek a tagok a számukra egyébként elérhetetlen vagy túl drága szolgáltatásokat igénybe venni. (veol.hu Laskovics Márió)
Új, szövetkezeti terményszárító és -tároló üzem szolgálja a gazdákat
2020. június 27. – Új terményszárító és -tároló üzemet létesített a Gabért 2003. Szövetkezet, mely a környék száznál több gazdálkodójának a gabonáját vásárolja fel, tárolja és értékesíti innen, évente mintegy másfél milliárd forintos forgalmat lebonyolítva.
Áramszünetekre számíthat egy sor magyar város, már hétfőn kezdődik – nem Paks az ok Nem a paksi erőmű teljesítményvisszafogásai miatt történik.
Mi sem hittünk a szemünknek, de igaz: még mindig vannak 8 százalékos betéti kamatok Magyarországon – mutatjuk, hogy melyik banknál Ezt kell vállalni a kiugró kamatért.
Visszatérnek az olajmultik Venezuelába - most a BP csatlakozott Az amerikai befolyás erősödésével a dél-amerikai ország feladta korábbi zöld stratégiáját és ismét az olaj felé fordul.
Paks: a bárkák nem süllyednek gyorsan, Magyar Péter elárulta: "kritikus napok" jönnek – "emberfeletti munka folyik" A kormányfő azt is közölte, hány centiméterre állunk a bajtól.
Miközben Izrael halált zúdít Libanonra, drámai bejelentést tett a gazdaságáról Eközben a tűzszüneti tárgyalások éppen holtpontra jutottak – a libanoni események nem segítenek.
Lebombázták az acélmultit az oroszok, gigászi ukrán gyárat ért találat – a világ egyik legnagyobb acélipari vállalatának üzeme állt le Újabb súlyos orosz támadássorozat érte Ukrajnát.