Szenvednek az aszálytól a tógazdaságok

Egyre komolyabb problémát jelent a hazai tógazdaságokban az elhúzódó csapadékszegény, meleg időjárás – hívta fel a figyelmet a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL).

A gyors párolgás és a vízfolyások kiszáradása következtében rohamosan apadnak a halastavaink. A legnagyobb gond – ahogyan azt az Agrokép korábban megírta – a völgyzárógátas halastavaknál van, hiszen ezeket már a télen lehullott kevés csapadékból sem sikerült üzemi vízszintre tölteni tavaszig. A novemberre tervezett halászat helyett,

a gazdák sok helyen kénytelenek már most lehalászni a halállományt, a térdig érő vízben oxigénhiány és a halfogyasztó madarak is fenyegetik a kihelyezett halakat

– írja közleményében a MA-HAL.

Már tavaly is nehéz helyzetbe kerültek a haltermelők az aszályos időjárás miatt, az legfrissebb adatai alapján 2021-ben 2,5 százalékkal csökkent az üzemelő halastavak területe Magyarországon, tavaly a Dunántúlon 15 százalékkal kevesebb halat tudtak lehalászni a völgyzárógátas halastavakból.

Az ukrán-orosz konfliktus hatására gyors ütemben növekedik az elektromos áram, a gázolaj és a takarmányok ára, ami a vízhiánnyal társulva kilátástalan helyzetbe hozza a hazai haltermelőket.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink