A hároméves kutatás-fejlesztési program teljes költsége meghaladja az egymilliárd forintot, amelyből 760 milliót a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatása fedez.
Közölték, az intenzíven hasznosított holstein-fríz állományok takarmányozásában a legnagyobb kihívás a legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű tejtermelést lehetővé tevő energia- és tápanyagellátás.
A fejlesztők a tervek alapján a kérődző állatok speciális emésztési mechanizmusának megfelelő takarmányt állítanak össze, egyebek mellett az elterjedt pálmaolaj-alapú zsírkiegészítők kiváltására. A várakozások szerint az új megoldás a hozzáadott magas biológiai értékkel rendelkező komponensnek, a többi közt a lecitinnek köszönhetően az energiapótlás mellett előnyösen befolyásolja az intenzív tejtermelő állományok produktív- és reproduktív tulajdonságait is.
A Hód-Mezőgazda Zrt. – honlapja szerint – 2800 hektár szántó hasznosítását és művelését végzi. Évente 8-9 ezer tonna kalászos és 7-8 ezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet és 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt. A nyilvános cégadatok szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. 2017-ben 244 alkalmazottat foglalkoztatott, az értékesítésből származó nettó árbevétele 7,740 milliárd forint volt, amelyből 858 millió forintot tett ki az export. A vállalkozás 408 millió forint adózott eredményt ért el.
Szarvasmarha-takarmányt fejleszt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a szegedi egyetem
2019. február 3. – Tejelő szarvasmarháknak fejleszt takarmányt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – tájékoztatta a cég az MTI-t.
Zelenszkij Washingtonban próbálja meg eladni a béketervét, de nem jut be Trumphoz, akárhogy próbálkozik Zelenszkij teljes stábját magával vitte, amerikai részről azonban egyelőre néma csend fogadja a javaslatokat.
Rejtélyes újgazdagok vásárolják fel a festményeket: pluszban zárta az évet a két legnagyobb aukciós ház Tizenhét százalékkal nagyobb bevételre tett szert az aukciós ház.
Hollandia a második a karácsonyi dekorációk exportlistáján, de így is fényévekre van Kínától Több milliárd dollár értékben használ fel a világ minden évben karácsonyi díszeket.
Stratégiai fontosságú bejelentést tett az orosz külügy; kifogják a szelet az oroszellenes Nyugat vitorláiból, Brüsszel csak les majd Moszkva kész nemzetközi szerződést kötni arról, hogy nem támad meg a NATO-tagországokat.
Öt nagy trend, amely meghatározza az utazásainkat 2026-ban - erre tart a globális turizmus Új trendek formálják újra a turizmust 2026-ban.
Soha nem volt még olyan drága a kávé, mint 2025-ben, és ez jó eséllyel már nem is lesz másként A kávé ára mögött globális feszültségek húzódnak.