Úgy vélte, a figyelemfelhívás és a tájékoztatás fontos szerepet játszik abban, hogy a kiemelten veszélyes ágazatnak számító mezőgazdaságban évről-évre mérséklődik a halálesetek száma.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány fontosnak tartja a munkavállalók egészségének, testi épségének, munkavégző képességének védelmét.
A Pénzügyminisztérium két évvel ezelőtt indította el az agrárszektorban az országos munkavédelmi kampányt a halálos munkabalesetek korábbi években tapasztalt magas számának csökkentése érdekében – ismertette. Megjegyezte: az ilyen balesetekből egy is sok, így számukat a lehető legkevesebbre kell csökkenteni. A kampány alapvető célkitűzése az volt, hogy felhívják az ágazatban tevékenykedő munkaadók, munkavállalók figyelmét a biztonságos munkavégzésre.
Tájékoztatása szerint 2016-ban az agrárágazatban még 18 végzetes kimenetelű munkabaleset történt, 2017-re azonban 33 százalékkal, 2018-ra pedig további 17 százalékkal csökkent a számuk. A három munkanapon túl gyógyuló munkabalesetek száma is folyamatosan csökkent: 2016-ban 837, 2017-ben 654, 2018-ban 626 eset fordult elő.
Bodó Sándor kiemelte, a csökkenés úgy következett be, hogy az agrárszektorban folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma. Elmondta: az adatok önmagukban is mutatják a kezdeményezés eredményességét, és bár a kétéves kampány lezárult, a munkavédelmi hatóság előtt továbbra is az ellenőrzések fókuszában marad a mezőgazdaság, az ott tapasztalható hiányosságok felszámolása. Az emberi élet védelme közös felelősségünk, a biztonságos munkavégzést az ágazat minden szereplőjének szem előtt kell tartania – fogalmazott az államtitkár.
PM: tovább javult a munkabiztonság az agráriumban


2019. február 26. – Tovább javult a munkabiztonság az agráriumban, két év alatt közel 45 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű munkabalesetek száma a Pénzügyminisztérium Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága című kampányának köszönhetően – nyilatkozta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek.
MÁV: itt az idő német vonatokat vásárolni Magyarországnak - fotókon a Deutsche Bahn 200 km/h-es sebességre képes eladó kocsijai
A kocsik különböző típusúak jelentősen korszerűbbek a MÁV legtöbb kocsijánál.
Hidegzuhany Putyinnak: Kína cserben hagyja Oroszországot
Kína jelentősen csökkentette az oroszországi beruházásait.
Nem akármennyivel emeli a tétet a Nippon Steel, a vámháborúban is készek engedni a japánok
Tízszeresére emelte az eredeti összeget a Nippon Steel.
Exkluzív: megtudtuk, mit dolgozik Sandy a MediaMarktban – Szilágyi Gábor ügyvezetővel beszélgettünk a legújabb technológiákról
A technológia a vállalatok belső működést is forradalmasíthatja.
Legyen minél több település részese a Virágos Magyarország környezetszépítő mozgalomnak! – Meghosszabbított jelentkezési határidő május végéig (x)
További két hetük lesz azoknak a környezet- és klímatudatos, lakóhelyük közterületeit szépíteni vágyó településeknek, amelyek még nem adták le pályázatukat a versenyre.
A hollandok kiszámolták: brutális összegbe kerül az új NATO-célok elérése
A NATO fegyverkezési céljai a hidegháború óta nem látott költekezést jelentenének.