Tarolt az aszály: rengeteg őszi repcét ki kellett tárcsázni Békés megyében

Fotó: Imre György / Békés Megyei Hírlap
A nagy vízhiány miatt az őszi káposztarepce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében. A megyében egyébként is a tavalyinál kisebb területen vetettek repcét.

Becslések szerint 9700 hektáron vetettek a gazdák káposztarepcét tavaly ősszel, szemben az előző évi mintegy 14 ezer hektárral – mondta Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke. A száraz ősz és tél miatt

2021 szeptembere óta megközelítőleg 100 milliméter csapadék hiányzik a termőföldből.

Azok a gazdák, akik korán vetettek, azt tapasztalták, hogy a kicsírázott növények kiszáradtak. Emiatt a földek 30-40 százalékáról a becslések szerint a gazdák kitárcsázták a repcét, helyette napraforgót vagy kukoricát vetettek. A későn vetett táblák – amelyek novemberben kaptak esőt – gyenge vagy közepes állapotban vannak. Szinte az összes tábla tőhiányos és alulfejlett. Ráadásul több gazdálkodó jelezte a fagykárt is. Jó minőségű repcevetések csak az öntözött területen vannak.

Őszi búzát megközelítőleg 92 500 hektáron vetettek, a szárazság miatt gyengén fejlett táblák láthatóak a megyei szántókon. Az őszi árpa – amelyet 24 500 hektáron vetettek – nagyobb része jó vagy közepes állapotú.

Kozsuch Kornél elmondta, a magas árak ellenére február elején a gazdálkodók kiszórták a fejtrágyát, ám annak kedvező hatása csak az elmúlt napokban esett 15-20 milliméter eső után várható.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink