Kezdődik az aratás, a tavalyinál gyengébb hozamok jöhetnek

Forrás: Shutterstock
Kis területen ugyan, de a nagyon korai őszi árpában már elindultak a kombájnok, és ha fölszárad a talaj, hamarosan az őszi búza vágása is megkezdődhet. A szakmabeliek szerint az aratás a szokásosnál gyengébb termést hozhat.

Már megkezdődött az aratás, a múlt héten már csütörtökön és pénteken is vágták a nagyon korai őszi árpát. Egyelőre meglehetősen kis területen folyt a munka, ezek terméseredményeit még nem érdemes kivetíteni országos szintre. Sok helyen látszik egyébként, hogy az ősz árpa „készen van”, és ha kicsit fölszárad az elmúlt napok esőzéseiben felázott talaj, akkor nagyobb területen beindul az aratása. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy e hét végére a korai őszi búzák is nagyjából készen állnak majd az aratásra, csak az a kérdés, hogy rá tudnak-e menni a kombájnok a földekre.

Az azonban látszik, hogy gyengébbek az eredmények, mint amire számítottak előzetesen a gazdálkodók. Ennél is rosszabb hír lehet az őszi kalászosok termesztőinek, hogy a kisebb hozamok a fajtabemutatókon is látszottak, mégpedig eléggé markánsan: a kísérleti parcellákon megszokott hektáronkénti 8-12 tonnás eredménnyel szemben ugyanis csupán 5-6 tonnát teremnek idén. Ebből pedig lehet következtetni arra, hogy az egyébként ezeknél szokásosan alacsonyabb termést hozó köztermesztésben is az átlag, illetve a várakozások alatti hozamokkal kell majd számolni.

Az elmúlt időszak csapadéka a korai érésű terménynél csupán arra volt jó, hogy ne kezdhessék el az aratásukat, a termés mennyisége szempontjából pedig már semmire

– fogalmazott. A közép- és késői érésű árpa- és búzafajtáknál viszont a szemtelítődésben tudott valamelyest még segíteni, ami azért a termésátlagokat is pozitívan befolyásolja – kérdés azonban, hogy milyen mértékben. Az viszont tény, hogy az őszi betakarítású növényeknek – mint például a kukorica, a napraforgó vagy a szója – nagyon jót tett a májusi és a júniusi csapadék.

A csapadék eloszlása azonban most sem volt egyenletes az országban: általánosságban elmondható, hogy az elmúlt években tapasztaltakhoz hasonlóan most is nyugatról keletre haladva csökkent a mennyisége. A viharsarki rész kapja mindig a legkevesebb esőt, pedig ott nagyon jó minőségű termőföldeken lehet gazdálkodni. Vannak olyan mikrokörzetek, amelyekben nagyon szélsőségesen érezhető a klímaváltozás – tette hozzá

A világ gabonatőzsdéin április közepe óta megfigyelhető áremelkedés ideért a magyar gabonapiacra is.

Ma már egyértelműen 80 ezer forint fölötti takarmánybúzaárak a reálisak Magyarországon, a búza ára pedig minőségi foktól függően 1000–1500 forintos lépcsőkkel van efölött.

Kérdés, hogy lesz-e, illetve ha igen, mennyi az extra javító minőségű, 14–14,5 százalék fehérjetartalom fölötti búzából. Annak az ára külön megegyezésekkel képződik, a GOSZ-elnök szerint 100 ezer forint körüli tonnánkénti szinte körül. Azt is szeretnék, ha az őszi árpa is elérné a tonnánkénti 70 ezer forintos telephelyi árat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink