Bíznak a hat tonnás termésátlagban a kukoricatermelők

Fotó: Dodó Ferenc, Kelet-Magyarország
A betakarítás kezdetéhez képest javultak a kukoricahozamok, de közben a hazai piac szinte áll, a termelők ugyanis inkább betárolják terményüket, további áremelkedésben reménykedve.

A kukorica betakarítása 70 százalékon van, vagyis több mint 700 ezer hektárról már bekerült a termés a magtárakba – mondta érdeklődésünkre Petőházi Tamás, a Gabonatermelők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. Mint emlékezetes, az Agrárközgazdasági Intézet jelentése szerint október 8-án, amikor a terület 20 százalékát takarították be, csupán 5,5 tonna volt a hozam. Ez azóta javult, és mivel a GOSZ-elnök szerint most jönnek a magasabb terméshozamú, magasabb FAO-számú kukoricák, a szövetségnél bíznak benne, hogy a betakarítás végére elérik a 6 tonnás országos termésátlagot. A KSH adatai szerint egyébként tavaly 8,58, de az elmúlt öt év átlagában is 8,12 tonna volt a kukorica hektáronkénti termésátlaga.

Jelenleg 90 ezer forint fölötti árak vannak a piacon, viszont nagy mozgás nincs, csak azok adják most el a terményüket, akiknek muszáj, aki teheti, betárolja.

Nagyon komoly keresleti piac alakult ki, ami felfelé hajtja az árakat.

A világpiacon is magasak az árak, és kérdés, hogy a kereskedők által felvetett nagyobb mennyiségű import megvalósul-e. Termelői körökben úgy vélik, hogy legfeljebb néhány százezer tonna behozataláról lehet szó, exportárualap viszont nem lesz.

A búzapiacon vannak még készletek, de a termelők kivárnak, mert ott is emelkedik az ár. Petőházi Tamás szerint a felhasználói piacnak el kell fogadnia, hogy a nemzetközi árak jelennek meg Magyarországon is, és képesnek kell lenniük érvényesíteni ezt az áremelkedést a termékpályán a lisztben, és a végtermékekben egyaránt.

Az input-áremelkedések miatt ugyanakkor a következő szezon a szántóföldi növénytermesztőknek kevésbé lesz stabil, mint a mostani – véli a GOSZ-elnök. Legkevésbé a vetőmagok ára emelkedett, de a növényvédőszereknél 30-35 százalékos áremelkedés valószínűsíthető, a műtrágya pedig a földgáz árának emelkedése miatt 4-5-szörösére drágult.

Ezeken felül pedig nagy gondot jelenthet a mezőgazdaságban is az AdBlue-hiány.

Aki időben kapcsolt, az tudott műtrágyát vásárolni, de most már szó sincs kínálati piacról, a kisebb kereskedőknél már nincs is készlet. „Nagyon komoly intenzitáscsökkenést vetít előre a műtrágyafelhasználás visszaesése, amire már volt példa Magyarországon, a rendszerváltáskor” – mondta Petőházi Tamás. Az egekbe szökött árak és a készlethiány miatt ugyanis valószínűsíthető, hogy a következő szezonban kevesebb műtrágya kerül a talajba. Emiatt várhatóan a hozamok is alacsonyabbak lesznek, ez pedig fenntartja a magas árakat.

A GOSZ-elnök elmondta azt is, hogy zajlanak a vetési munkák, az őszi búzát már 680 ezer hektáron elvetették. „Kell is haladni, mert jövő héten már november, és jó lenne november 5-10 körül befejezni az őszi kalászosok vetését” – mondta Petőházi Tamás. A tavalyi, az októberi esőzések miatt rekordalacsony – a GOSZ adatai szerint 840 ezer hektáros – búzatermő területhez képest idén nagyobb területen, 960 ezer hektáron vetnek kenyérgabonát. Ez a magas árak jelentette vonzerő miatt néhány százalékkal akár emelkedhet is, de a GOSZ-elnök szerint majd a területalapú támogatásigénylések tavaszi beadásakor lehet látni majd a valós képest. Az eddig a vetőmagforgalmazó cégektől érkezett információk szerint a kalászos vetőmagok értékesítésében a tavalyihoz képest néhány százalékos visszaesést tapasztaltak, de ez – a visszavetések miatt – nem jelent automatikusan területcsökkenést.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink