Befejezték az árpa aratását

Fotó: Fekete István
A száraz és meleg időjárás miatt az őszi vetésű szántóföldi növények betakarítása idén a szokásosnál mintegy két héttel korábban megkezdődött, és folyamatosan zajlik a hőségben is: az árpáé már be is fejeződött, a többi kultúra aratása is ütemesen halad, és lassan a végéhez közelít.

Az őszi árpa vetésterülete csaknem 260 ezer hektár volt, ahonnan 1,47 millió tonna terményt sikerült betakarítani – közölte az Agrárminisztérium. Az árpa termésátlaga 5,7 tonna hektáronként, ám országosan nagy szórás mutatkozik. A legjobb – hektáronként 6,5tonna feletti – terméseredmények a dél-dunántúli megyékben születtek, míg az észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban a csapadékhiány jobban éreztette a hatását.

Több mint 864 ezer hektáron vetettek őszi búzát, amelynek az aratása megfelelő ütemben zajlik és jelenleg a terület 76 százalékáról takarították be a termést. Az országos termésátlag az eddigi területeken hektáronként 5,7 tonna körül van, ami a korábbi évekkel összehasonlítva országos szinten átlagos hozamúnak mondható. A terméseredményeket a búza esetében is befolyásolja a korábbi hónapok területenként jelentősen eltérő csapadékeloszlása. Ennek is köszönhetően

a legmagasabb átlagokat Baranya és Vas vármegyékből jelentették, a legalacsonyabbakat Pest és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből.

Nagy eltérések vannak fajtától, termeléstechnológiától függően a minőség és a mennyiség tekintetében is.

Őszi káposztarepce mintegy 174 ezer hektáron került a földbe, a betakarításának előrehaladottsága 80 százalék felett van, hektáronként 2,7 tonna termésátlaggal lehet számolni országosan. A magborsó betakarítása szintén meghaladja a 80 százalékot, termésátlaga 2,7 tonna.

A tavaszi árpa, rozs, zab és tritikálé betakarítása is folyamatosan történik. A rozs nagy részét állattartó gazdálkodók zölden betakarították, így sok helyen csak becsült termésátlaggal lehet számolni. Az eddigi betakarítási adatok alapján a rozsnál 3,1, a tavaszi árpánál 5, a tritikálénál 4,4, a zabnál pedig 2,8 tonna/hektár a termésátlag. A betakarításra kerülő idei termésmennyiség fedezi a belföldi igényeket és a szokásos mennyiségű exportot.

Érdekesség, hogy a Copa-Cogeca 2024 évre vonatkozó aratási értékelése szerint uniós szinten a búza és az árpa termelése jelentősen visszaesett, 6,3, illetve 9 százalékkal.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink