A belpiaci kukoricaigény alig több mint fele termett meg idén

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
A piaci szereplők becslései szerint a korábbi, drámaian gyenge hozamról szóló előrejelzéseket is alulmúlva várhatóan még a 2,5 millió tonnát sem éri el az idei kukoricatermés. A piacot a bizonytalanság uralja, mert a pontos termésadatokon kívül az import mennyisége és beérkezésének üteme sem ismert.

Az utolsó részletes információk a kukorica betakarításáról október 18-án születtek, amikor a terület valamivel kevesebb, mint háromnegyedén végeztek a munkával. Ebből extrapolálva most körülbelül a terület 90 százalékáról kerülhetett már le a termény – mondta a VG-nek Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa, hozzátéve, hogy némileg módosíthat az arányokon, hogy

a magas szárítási költségek miatt sokan igyekeznek minél tovább kint tartani a kukoricát, hogy „lábon száradjon”.

A 940 ezer hektáros termőterületből nyáron 230 ezer hektárt silóztak le, mert azokon a táblákon a durva aszály miatt esély sem volt arra, hogy legyen termés.

Az október 18-ai adatok szerint a legjobb terméseket hozó megyékben, vagyis Győr-Moson-Sopronban, Vasban és Zalában addig 5,5-7,5 tonnás volt a termésátlag, ami az idei betakarítást tekintve kifejezetten jónak számít. Ebben a három megyében azonban összesen kevesebb mint 100 ezer hektár a termőterület, így az ottani jobb átlagok számottevően nem fogják megdobni az összes termés mennyiségét – mondta Csősz Tibor. Az alföldi megyékben ugyanis – amelyekben egyenként 90-100 ezer hektáros a termőterület – drámaian alacsonyak a hozamok, Békésben például 1-1,5, Csongrádban 1,2, Hajdú-Biharban pedig 1,9 tonna a hektáronkénti termésátlag, és a hozam az említett három dunántúli megyén kívül egyedül Veszprémben haladja meg a 4 tonnát. A MOSZ tanácsosának becslései szerint ezek alapján várhatóan csupán 2,2 millió tonna körüli lesz az összes kukoricatermés – amivel egyébként más piaci szakértők is egyetértettek –, de 2,5 millió tonnánál semmi esetre sem lehet több.

Mint emlékezetes, a betakarítás kezdetén még 3,1 millió tonnáról szólt az első termésbecslés, de már akkor is nyilvánvaló volt, hogy az idei hazai kukoricamennyég nem fedezi a belföldi igényeket sem. Egy átlagos évben ugyanis négy- és ötmillió tonna közötti az átlagos felhasználás, amiből az etanolgyárak szükséglete 2-2,5 millió, takarmányként 1,8 millió tonnát hasznosítanak, humán célokra pedig 200 ezer tonnára van szükség, ezen felül pedig számolni kell az átmenő készlettel, a vetőmagként felhasznált mennyiséggel és a veszteséggel is.

A piacon ugyanakkor nem csak a termés pontos mennyiségével, hanem azzal kapcsolatban is nagy a bizonytalanság, hogy mennyi kukorica jött be az országba.

Tagjaink visszajelzései szerint már több helyen jelen van az ukrán kukorica a takarmányozásban

– mondta Csősz Tibor. Az információk szerint az áteresztő kapacitás havi 200 ezer tonna gabona beérkezésére elegendő, de arról sincsenek információk, hogy ebből mennyi a tranzit, és az egyes termények milyen arányban oszlanak meg ezen a mennyiségen belül. Az idei aszály miatt ugyanis a búzatermés is gyengébb lett, és bár a belföldi igényeket a mennyiség kielégítené, az árak miatt a malmok rászorultak azt Ukrajnából érkező importra.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint a takarmánykukorica tonnánkénti ára a szeptember végén mért 133,5 ezer forintról október első hetére Magyarországon 138,4 ezer forintra emelkedett, a MOSZ-hoz érkező információk szerint azonban azóta némileg mérséklődött az ár.

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink