Az elnök elmondta, a témában kutatást végeztek, mintegy 40 ezer gazdálkodót kérdeztek meg, és több mint egymillió hektárt vizsgáltak. Ebből kiderült, hogy a legnagyobb probléma az infrastruktúra hiánya.
Ugyanakkor az is problémát jelent, hogy a közös tulajdonú földek esetében sokszor nem tudnak megegyezni a tulajdonosok az öntözésről.
Győrffy Balázs emlékeztetett, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését.
NAK: 150-200 ezer hektáron öntöznek Magyarországon


2019. szeptember 24. – Magyarországon mintegy 150-200 ezer hektáron zajlik öntözéses gazdálkodás, ez uniós összehasonlításban és a magyar lehetőségekhez képest is kevés, mivel 400 ezer hektáron lenne igény az öntözésre – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
Az amerikai álom valóban elérhető? – Magyar vállalkozások sikeres piacra lépése Floridában és az USA-ban (x)
Az amerikai piac dinamikus, de könyörtelenül pragmatikus is. Ha nem ismered a játékszabályokat, gyorsan versenyhátrányba kerülhetsz. De ha tudod, hogyan kell gondolkodni, nyerni is lehet!
Történelmi német döntés: megbolydult darázsfészekké vált a tőzsde
Rávetették magukat a befektetők a német védelmi iparra és környékére.
Rendkívüli: olajat talált a Mol Magyarországon
A Mol új kőolajmezőt talált Magyarország nyugati részén, Somogysámson határában.
Nagy Márton fontos üzenetet küldött a magyaroknak az árrésstop miatt: így vásároljanak
A kormány várakozásait is meghaladták az árrésstop eddigi eredményei.
Lecsapott a NAV: így csaltak az üzemanyaggal
A gazdák nem mindig a munkagépeket tankolták meg az azokra elszámolt gázolajjal.
Megérkezett a jövő porszívója – a Dreame X50 Ultra Complete tényleg ennyire jó (x)
Csúcskategóriás robotporszívó, ami egyáltalán nem luxus. Inkább a modern okosotthonok elengedhetetlen eszköze. Ez a Dreame X50 Ultra Complete.