A csütörtök délután átvonuló erős szupercella, több helyen viharos széllel kísért jégesőt hozott – írja honlapján a FruitVeB. A legerősebb jégverést Nagyecsedről jelentették, ahol teniszlabda méretű jég pusztított, itt több lakóépület tetőszerkezetében is jelentős kár keletkezett, de nem úszta meg a komoly jégverést Mátészalka, Csengerújfalu, Győrtelek, Cégénydányád, Ura, Tyukod és Nyírcsaholy sem. Mátészalkán bőséges csapadékot is hozott a szupercella, az egyik városrészt elöntötte a víz, az autóknak több helyen vízen kellett átgázolniuk.
Sajnos egyáltalán nem elszigetelt, ritka esetről van szó, a forró, instabil európai légtérben könnyen kialakulhatnak hasonló légköri jelenségek. Egy nappal korábban, szerdán Észak-Olaszországban, Treviso és Padova környékén is heves zivatarok pusztítottak akár 15 centiméter átmérőjű jégdarabokkal, amelyek rengeteg autót vertek szinte totálkárosra, a házak faláról pedig lekapták a vakolatot. Horvátországban ledőlő fa miatt halálos áldozata is volt a viharoknak, és Szlovéniában is erős széllel kísért felhőszakadás okozott károkat.
Mi az a szupercella, és hogyan alakul ki ez a jelenség?
A FruitVeB ismertette a szupercella kialakulásának hátterét is.
Élettartamuk jellemzően igen hosszú, mely egyes esetekben akár a 8 órát is meghaladhatja. Egy széles körben elfogadott kritérium a cella hosszú élettartama mellett a feláramláshoz kapcsolódó tartós és mély középszinti (majd a szupercella életciklusa előrehaladtával már alacsonyszinti is) ún. mezociklon jelenléte. A mezociklon egy átlagosan 3-8 kilométer széles, függőleges tengelyű örvény, mely mintegy 10 perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot. Az örvénylő tulajdonság mellett a szupercellákat – többek között – az különbözteti meg a leggyakoribb multicellás zivataroktól, hogy bennük egyetlenegy folyamatosan áthelyeződő, hosszú életű feláramlás található – szemben a multicellás zivatarok „osztódó” feláramlási képével (ahol a cellák a kifutószél frontjukon az eredeti feláramlásuktól bizonyos távolságban gerjesztenek újabb feláramlásokat).
A szupercellák leggyakrabban akkor alakulnak ki, ha a légkörben rendelkezésre álló instabilitási energia jelentős vertikális szélnyírással párosul. A szélnyírás nem más, mint a szél sebességének és irányának változása a tér egy kitüntetett iránya mentén, jelen esetben a magasság szerint. Könnyen belátható, hogy a vertikális szélnyírás egyben egy horizontális tengelyű örvényességet is jelent, ugyanis az ilyen tulajdonságú levegőtömegbe helyezett virtuális részecskére a tetején illetve az alján eltérő erősségű és irányú szél hat, ami tulajdonképpen elnyírja a részecskét, így az forgásba kezd. A szupercellás zivatarok kialakulásánál ezeket a horizontális örvényeket „állítja fel” a zivatar feláramlása, és így vertikális tengelyű örvény alakul ki.
A felállítódás során egy örvénypár jön létre a feláramlás két oldalán: a jobb oldalon egy ciklonális (azaz az óramutató járásával ellentétesen forgó), a bal oldalon egy anticiklonális örvény (az óramutató járásával megegyező irányban forgó), amelyek ezt követően dinamikusan egy-egy feláramlást hoznak létre (a jobb és bal irányokat a szélnyírásvektor irányához képest kell érteni). Ennek köszönhető a radarképeken gyakran (olykor szabad szemmel is) megfigyelhető kettéválás jelensége, amely során az északi féltekén leggyakrabban a jobboldali, ciklonális örvénnyel rendelkező zivatartag marad életben, a baloldali cella pedig elhal (a déli féltekén pont fordítva játszódik le a folyamat, ott az anticiklonális örvényt tartalmazó szupercellák a gyakoribbak). A kettéválást követően legtöbbször az addig térbelileg elkülönült örvény és feláramlás fedésbe kerül, azaz létrejön a zivatar forgó feláramlása. A szupercellák további jellegzetessége a deviáns mozgás, azaz a cellák mozgása az átlagszélhez képest jelentősen eltérhet: a ciklonálisan örvénylő szupercellák jobbra, az anticiklonálisan örvénylők balra térnek ki, ami a radaros detektálásnál egy alapvető megkülönböztető jelleg a többi zivatarhoz képest.
A szupercellák igazi hazájának sokan az Egyesült Államokat tartják, de rengeteg szupercella alakul ki Európa területén is, sőt, Magyarországon is rendszeresen megjelennek, leginkább a nyári félévben. Bár kiterjedt statisztikák nem állnak rendelkezésre (csak egyes kitüntetett évek feldolgozásai), elmondható, hogy hazai előfordulásuk jellemzően körülbelül az évi több tucat és száz között mozog.
