Nagy fejlődés előtt a hazai biogazdálkodás, de erősek a gazdák félelmei

Forrás: Vas népe
Fotó: Szendi Péter
A biogazdálkodásról sok hazai gazda fejében élnek téves élőítéletek, holott a hazai agrártársadalom már megérett a mesterséges anyagoktól mentes földművelés széleskörű terjedésére. A lefontosabb feladat a szemléletformálás lenne az ügyben.

Hamis sztereotípiák élnek sokak fejkében az országban jelenleg 7 százalékos művelési arányt elért biogazdálkodással kapcsolatban, a félelmek egy része pedig az elégtelen tájékozottságra vezethető vissza – mondta Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a nemrég elvégzett kutatásuk eredményei alapján. A Tolna megyei hírportál beszámolója szerint a Biokontroll igazgatója arról is beszélt, hogy A tájékozottság szintjén pedig a jövőben minden eszközzel változtatni kell, hiszen

a hazai agrártársadalom már megérett a biogazdálkodás széleskörű, gyors terjedésére.

A szemléletformálás és a tudatformálás lenne a legfontosabb feladat – vélekedett ezzel egybehangzóan Takácsné Kovács Anikó, aki a Bátaszéki Permakultúra Klub egyik alapítója, és maga is évek óta foglalkozik ökogazdálkodással. Folyamatosan nő ugyanis a kereslet a biotermékek iránt, amit a vírusok és betegségek felgyorsítanak. A hazai üzletekben azonban csak kevés helyen lehet biozöldségeket és gyümölcsöket venni.

A magyar termelők körében az elv és a gyakorlat különbségét az is jól mutatja, hogy a Biokontroll kutatásában megkérdezett termelők, valamint a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek és tanácsadók csak 12 százaléka zárkózott el a biogazdálkodástól, de

amikor saját átállásuk került szóba, már 35 százalékuk mondott nemet a bio művelésre.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője nem tartja elérhetetlennek azt a célt, hogy 2030-ig a bio módon művelt területek aránya elérje a 25 százalékot, amely közel 107 ezer hektáros területet jelentene. Véleménye szerint

a következő években a biogazdálkodás növekedése és az agrárium informatikai és automatizálási forradalma jelentősen meg fogja változtatni Európa és hazánk mezőgazdaságát.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink