Marad a változékony idő

Forrás: Shutterstoc
Télies időjárás érkezett hazánkba a múlt hét végén, az eső mellett már hó is esik. A lehulló csapadéknak az ország legnagyobb részén még bőven van helye a talajban. A változékony, gyakran csapadékos idő az előttünk álló időszakban is megmarad, hétfőre keleten is hullhat hó.

Az elmúlt egy hét során folytatódott a november vége óta tartó változékony, csapadékos időjárás. A borult, csapadékos napok mellett napos időszakok is előfordultak. Összességében többnyire 10-45 mm közötti csapadék hullott, az ország középső, délnyugat-északkeleti tengelyében esett a nagyobb mennyiség, míg délkeleten és északnyugaton a kevesebb.

Délnyugaton 50 mm-t közelítő értékek is előfordultak. A csapadék zöme csütörtökön-pénteken esett, síkvidéken ekkor még eső esett, majd a hét végi frontrendszer északon és északnyugaton néhány centiméteres hóréteget is kialakított átmenetileg. A mára érkezett hullámzó frontrendszer főleg a Dunántúlon okoz jelentős, vegyes halmazállapotú csapadékot, északnyugaton helyenként csütörtök délig már 10-12 cm-es hóréteg is kialakult. Az elmúlt 30 nap során nagy területen esett 60 mm-t meghaladó csapadék, a legtöbb délnyugaton és északkeleten, a legkevesebb délkeleten, ahol helyenként a 30 mm-t sem érte el a lehullott eső mennyisége. A 90 napos csapadékösszeg délnyugaton és az ország középső részén helyenként 30-50 mm-rel is meghaladja a sokéves átlagot, míg az ország nagyobb részén hiány mutatkozik, mely a Tiszántúlon és északnyugaton helyenként az 50 mm-t is meghaladja.

A talaj őszi-téli feltöltődése későn kezdődött, de jól halad. A fölső 20 cm országszerte telített, sáros, a 20-50 cm-es rétegben délkeleten és északnyugaton van még hiány. A fél méter alatti talajrétegbe délnyugaton és északon jutott az eddig lehullott csapadékból, az Alföldön még száraz ez a réteg. Eddig számottevő talajfagy még nem alakult ki, a hidegebb éjszakákon a fölső néhány centiméter fagyott csak meg átmenetileg.

A hőmérséklet az átlag körül, kissé az alatt alakult az elmúlt napokban. A múlt csütörtöki-pénteki enyhe időt (7. ábra) lehűlés követte, szombatra a maximumok országszerte 5 fok alá estek. A felhős éjszakák fagymentesek voltak, míg a derülteken erősen lehűlt a levegő.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak. A repce a legtöbb helyen jól fejlett, 6-8 leveles táblák a jellemzőek, az őszi árpa és búza is szépen zöldell.

A folytatásban is marad a változékony idő. A mai csapadék holnapra elvonul, újabb frontrendszer majd vasárnap érkezik, mely főleg a keleti országrészbe hoz esőt, havat vegyesen. Pénteken és szombaton, valamint kedden és szerdán száraz idő valószínű. Összességében a mai csapadékhullámmal együtt 5-25 mm csapadék hullhat a jövő hét közepéig. A nagyobb mennyiségre ezúttal délkeleten és északnyugaton van nagyobb esély. A hőmérséklet téliesen alakul, a kevésbé felhős éjszakákon -5 fok alá hűl a levegő, és napközben sem várható +5 foknál melegebb az országban.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink