Levelet írt a Bizottságnak a COPA-COGECA szarvasmarha munkacsoportjának elnöke

Továbbra sincsenek konkrét válaszok az Európai Bizottság „Termőföldtől az asztalig” (F2F) stratégiájával kapcsolatban, amely ugyanakkor súlyos következményekkel járhat az uniós élelmiszertermelésre, a gazdaságokra és a vidékre nézve. Az európai parlamenti vitán elhangzottakra reflektált nyílt véleményében a francia Jean-Pierre Fleury, a COPA-COGECA szarvasmarha munkacsoportjának elnöke, aki maga is gazdálkodó. A levelet, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hozott nyilvánosságra az alábbiakban közöljük.

„Egy újabb hét a F2F tanulmányokat övező vitákban, melynek a vége, hogy…
még több tanulmányra van szükség!”

„Magyarán, több tanulmányra van szükségünk, ez tagadhatatlan. Egyetértek azon számos európai parlamenti képviselővel, akik ebben az irányban szólaltak fel. Jómagam emellett még egy teljesen átfogó, nyilvános európai tanulmányt is hozzátennék mindehhez. De láthatóan nem ez az irány, amit jelenleg követnek. Wojciechowski mezőgazdasági biztos már hónapokkal ezelőtt – kicsit talán félvállról – ugyan bejelentette, hogy nem egyetlen átfogó hatástanulmányt készítenek a Green Deal megállapodásban meghatározott célok hatásairól, hanem egy sor tanulmányt a különböző célkitűzésekről. A wageningeni tanulmány egyik tanulsága azonban az, hogy ezeknek a különböző céloknak kumulatív és kombinált hatásai vannak. Az egyes jogalkotási javaslatokra vonatkozó, külön-külön készülő hatástanulmányok nem adnak betekintést abba, hogy mi fog a jövőben valójában történni az istállóinkban, az import termékek esetében, a gazdaságok pénzügyi elszámolásaiban és a polcokon látható termékek árának vonatkozásában! Másrészt hihetetlen azt hallani a Bizottságtól, hogy nem megvalósítható egy ilyen tanulmány elkészítése. Ha már ilyen horderejű politikai célokat tűztek ki, akkor azok hatását is fel kell tudni mérni! Ez ennyire egyszerű.
Az is ismert, hogy a tudományos eredményekhez szükséges idő nem feltétlenül korrelál a kommunikáció vagy a politikacsinálás idejével. Egy tanulmány sokkal időigényesebb, mindeközben a Bizottság már idén 24-et ismertet az F2F 28 jogalkotási anyagából. Anélkül, hogy jósolgatnék, kijelenthetem: néhány hónapon belül ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat, mint tavaly októberben, amikor az EU szavazott az eredeti F2F-közleményről; az EU Parlamentnek és a Tanácsnak állást kell majd foglalnia anélkül, hogy rendelkeznénk egy átfogó vizsgálattal, amelyet már több mint egy éve követelünk. Vajon a Parlament és a Tanács most reagálni fog, vagy aláveti magát a Bizottság által gyakorolt időbeli nyomásnak?
A mostani vitában néhány zöld képviselő azt az érvet is felhozta, hogy ezeket a tanulmányokat „lobbisták” finanszírozzák. Ez kényelmes érv a tanulmányok figyelmen kívül hagyására, de kicsit rövidlátó. Egyrészt ebből a megjegyzésből látható, hogy a tudósok függetlenségét kérdőjelezik meg. Másrészt azonban szimplán, vagy talán szándékosan (?) átugorja azt a legfontosabb kérdést: vajon miért is döntöttünk úgy, hogy egyáltalán megrendeljük ezt a tanulmányt? Mert a Bizottság nem tette ezt meg! Úgy tűztek ki politikai célokat, hogy nem vették figyelembe a lehetséges következményeket. Akkor nekünk most mit kéne tennünk, hátradőlnünk és várnunk?
Végezetül, érdekesnek találtam ezt a vitát a felvetett ún. „vakfoltok” miatt is. Számos képviselő joggal mutatott rá, hogy az étrend megváltoztatásának vagy az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemnek a kérdését is figyelembe kellene venni, miközben ez nem volt része a wageningeni és más tanulmánynak sem. Ez tény, ezt a munkát el kell végezni, legfőképp a Bizottságnak. Állattenyésztőként azonban örömmel látnám, ha ezt az érvet a Zöld Megállapodásban felhalmozott összes célkitűzésre és kezdeményezésre is alkalmaznák, legyen szó akár a metánnal, a talajjal vagy a biológiai sokféleséggel kapcsolatos kezdeményezésekről. Gazdaként nem kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy már most is tudjam, ezeknek is nagyon jelentős hatásai lesznek.
Az állattenyésztési ágazatban dolgozó kollégáimmal együtt, akárcsak az EP képviselők, a Bizottság konkrét javaslataira várunk. Már eddig is nagyon hangsúlyosan beszéltünk a globális célkitűzésekről, azonban az elkövetkező hónapokban valóban belépünk a F2F vita centrumába. Beszélnünk kell végre a megoldásokról, az agronómiai és technológiai lehetőségekről és a konkrét intézkedésekről. Ha vannak is nézeteltéréseink és kétségeink ezzel a célalapú megközelítéssel kapcsolatban, akkor is meg vagyunk győződve arról, hogy az állattenyésztésben és általában a mezőgazdaságban változtatásokra van szükség. Ki kell vennünk a részünket ezekből a változásokból, aktívan részt fogunk venni a vitákban, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a valós mezőgazdaságból érkező válaszokat tudjuk bevinni ebbe a kulcsfontosságú vitába.”

Jean-Pierre Fleury, a COPA-COGECA szarvasmarha munkacsoportjának elnöke

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink