Kevés szilva terem az idén

2020. július 21. – A tavaszi fagyok és az aszály miatt idén csak 23 és 32 ezer tonna közötti szilvatermés várható, ami jelentősen alulmúlja az átlagos – évi 65 ezer tonnás – mennyiséget.

Tavasszal nagyon sok, térségenként 15-18 fagyos éjszaka volt, március 22-étől május közepéig több hullámban jelentős fagykárok érték a gyümölcsültetvényeket – írja termésprognózisában a fruitveb magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet, a nemzeti agrárgazdasági kamara és az ékasz. A hideghatások okozta károkon túlmenően a rendkívül aszályos tél végi, kora tavaszi időjárás a legtöbb termőhelyen tovább rontott a helyzeten.

Az idei szilvaszezon a korábban érő – dél- és közép-magyarországi – termőhelyeken, a legkorábbi fajtákkal (’katinka’, ’cacanska rana’, ’topfive’ stb.) Vette kezdetét, július első felében, azonban még csak nagyon kis mennyiségek kerültek piacra. A hazai szilvapiac csúcsa jellemzően július végétől indul, a „c. Lepotica” és a „stanley” fajta szüretével, amik az összes termés 60 százalékát teszik ki.

Hazánkban 6400 hektáron termesztenek szilvát. A legjelentősebb termesztőkörzetek bács-kiskun, pest és szabolcs-szatmár-bereg megyében találhatók. A három megye adja a hazai termőfelület közel 70 százalékát.

Jellemzően a hazai szilvatermés kb. 75-80 százalékát a belföldi piacon értékesítik, mintegy 20-25 százalék pedig exportra kerül. A termés fele a feldolgozóiparba kerül, fele frisspiacra. A hazai friss szilvafogyasztás alacsony, 1,3 kg/fő/év körüli, de emellett jelentős az ipari feldolgozás, leginkább lekvár, befőtt és pálinka formájában. A friss/nyers szilvaimport nem számottevő, 1000-2000 tonna körül alakul, nagyobbrészt németországból, macedóniából, olaszországból és spanyolországból érkezik. A friss/nyers szilvaexportjelentős: évente változóan 8000-12000 tonna, aminek átlagosan fele németországba kerül, kisebb exportpiacaink csehország, szlovákia, ausztria, románia, lengyelország. Szilvapüré exportunk fokozatosan csökken, valamint pürét nem is importálunk. Az aszalt szilvából 900-1100 tonna közé tehető az import, melynek döntő többsége (90 százalék) chiléből érkezik, az export 200-400 tonna, döntően szlovákia és szlovénia a célországa. Növekvő tendenciát mutat a szilvabefőtt export, míg 2015-ben 250 tonnát exportáltunk, 2017-ben és 2018-ban már 1300 tonnát. (NAK)

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink