Szinte minden európai országban csökken az almafogyasztás

Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló
Két ország kivételében az elmúlt öt évben csökkent Európában az alma fogyasztása. A visszaesés 3,5 százalékos – közölte a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesülete.

A lengyel szakmai szervezet számításai szerint a legtöbb európai országban az alma folyamatosan veszít népszerűségéből, és ez a fogyasztás visszaesésében mutatkozik meg – idézte a felmérés eredményeit a FruitVeB honlapja. Az Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesülete arra az eredményre jutott, hogy az utóbbi 5 évben az európai államokban a fejenkénti fogyasztás átlagosan 3,5 százalékkal csökkent, csak Svédország és Svájc számít kivételnek – a svédeknél csaknem 1 százalékkal nőtt, míg a helvéteknél gyakorlatilag nem változott.

Igen eltérő, hogy az egyes európai országokban mennyi almát fogyasztanak fejenként: Olaszország évi 8 kilogrammal igencsak hátul kullog, Spanyolország, Németország és Svédország fogyasztása 11-12 kilogramm közötti, azaz a magyarhoz igen hasonló, míg a hollandoknál és a svájciaknál 16-17 kilogramm között van.

A KSH adatai szerint Magyarországon az alma fejenkénti fogyasztása szinte folyamatos növekedést mutatott 2020-ig, ekkor következett be egy nagyobb visszaesés, ami szinte bizonyosan a koronavírus-járványhoz köthető, és nem csak az almát érintette, mivel a gyümölcsfélék összesített adataiban is szemmel látható. (Érdekes viszont, hogy ez a csökkenő trend a banán fogyasztását egyáltalán nem érintette.)

Az lengyel egyesület felmérésében vizsgálta még a klubfajták és a bioalmák fogyasztásának alakulását is. A klubfajták aránya a fogyasztáson belül növekedést mutat, különösen Németországban és Svédországban, arányuk a legtöbb európai országban 9 százalék körüli. Egyre inkább teret nyernek az organikus, biológiai termesztésből származó almák is, ezek részaránya a fogyasztáson belül Németországban, Spanyolországban és Hollandiában 5 százalék körüli, míg Olaszországban és Svájcban már 12-16 százalék közötti, de jól láthatóan minden országban növekszik.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink