Nagyot esett tavaly a fokhagyma termőterülete

Fotó: Török János / Délmagyarország
Tavaly nagyot esett a fokhagyma termőterülete és termése is, mindkettő közel 30 százalékkal volt kevesebb az előző évinél. Bár évről-évre nagy ugrások vannak a termelésben, a termelés szűkülése hosszabb távon egyértelmű.

A fokhagyma termőterülete és termése csökkenő tendenciát mutat: a termés 5,2–7,9 ezer tonna között alakult az elmúlt tíz évben, 2020-ban 768 hektárról 5212 tonna fokhagymát takarítottak be, ez 27 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – írta az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva, amelyek szerint Csongrád-Csanád megyében termesztenek a legnagyobb területen (674 hektáron) fokhagymát.

A termelés visszaszorulását látva nem meglepő, hogy Magyarország fokhagyma-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2020-ban. A kínálat az elmúlt három évben a hazai termés 12-40 százalékát kitevő importtal egészült ki. A behozatal 2021. január és augusztus között maradt az egy évvel ezelőtti szinten (1,45 ezer tonna). Spanyolországból 68 százalékkal (406 tonna), Hollandiából pedig 106 százalékkal több (415,9 tonna) fokhagyma érkezett, míg a beszállítás Olaszországból 7 százalékkal, 347,7 tonnára csökkent. Fokhagymából évente 400-650 tonna az export, ami főleg a szomszédos országokba (Románia, Szlovákia, Szlovénia) irányul, a kivitel 5 százalékkal, 434 tonnára nőtt a jelzett időszakban.
Az AKI adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fokhagyma a 21. héten jelent meg 1400 forint termelői áron kilogrammonként.

A termelői ár a tavaszi megjelenéstől július végéig alacsonyabb, augusztustól magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A fokhagyma ára (1000 forint/kilogramm) 3 százalékkal haladta meg 2021 22–46. hetében az előző év azonos időszakának átlagárát. A hazai szezont megelőzően a spanyolországi fokhagymát május végéig értékesítették az előző évihez hasonló nagykereskedelmi áron (1200 forint/ kilogramm).

Az Európai Unióban közel 46 ezer hektáron mintegy 400 ezer tonna fokhagymát termesztettek 2020-ban. A legtöbbet évek óta Spanyolország bocsátja ki, ahol 269 ezer tonnát takarítottak be tavaly. Emellett az unió piacán jelentősnek számít az olaszországi, a romániai (egyaránt 27 ezer tonna), a franciaországi (22 ezer tonna) és a lengyelországi (13 ezer tonna) termésmennyiség is.

Az Eurostat adatai szerint az EU belső piacán a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország, valamint Hollandia értékesíti. Spanyolország 80 ezer tonnás kivitele 2021 első kilenc hónapjában szinte megegyezett az egy évvel korábbival. Hollandia 19,6 ezer tonnás kivitele 2021 első nyolc hónapjában hasonló volt, mint az előző év azonos periódusában. A közösség nettó exportőr fokhagymából: 53,5 ezer tonna volt az import 2020-ban, szemben a 96 ezer tonna exporttal. Az EU frissfokhagyma-importja 5 százalékkal, 34,1 ezer tonnára bővült 2021 első nyolc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest – áll az AKI beszámolójában.

Az EU 21,2 ezer tonna fokhagymát importált Kínából, 6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Szakértők szerint ennek oka a konténerhiány, a tengeri szállítási díjak emelkedése, valamint a koronavírus-járvány miatti kikötőlezárások. Argentínából 143 százalékkal több (5,6 ezer tonna) fokhagyma érkezett a megfigyelt időszakban. Az unió frissfokhagyma-kivitele 32 százalékkal, 44,8 ezer tonnára csökkent 2021 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Spanyolország kiszállítása ugyancsak 32 százalékkal, 40,8 ezer tonnára csökkent a vizsgált időszakban.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink